Megyei meccsajánló: Szombaton Tordason és Bicskén, vasárnap Enyingen és Sárszentmihályon lesz nagy rangadó

Fejér megye, Fejér Megye I, Fejér Megye II, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Az élen álló csapatok hibája akár a bajnoki címükbe is kerülhet, ezen a hétvégén fontos kérdések dőlhetnek el.

Megyei I. osztály Felnőtt 23. forduló

Szombaton két mérkőzés lesz a megyei első osztályban. A kupabúcsú után a Kisláng ellen hazai pályán javíthat Arany legénysége. A tíz mérkőzés óta veretlen tordasiak azt az Ikarust fogadják, amelyik a legutóbbi négy bajnokiját elbukta, így az összecsapás toronymagas esélyesei a hazaiak.

Vasárnap pályára lépnek a bajnokaspiránsok is. Az éllovas Főnix, amely legutóbbi három meccsén három gólt és három pontot is szerzett, a tavasszal gyengélkedő Bodajkot fogadja, nem is kérdéses a pontok sorsa. A bodajkiak a szezon második felében eddig csak egyszer nyertek, aligha most jön a második sikerük. A jó formában lévő Sárbogárdnak így mindenképpen nyernie kell a Martonvásár vendégeként, ha nem akar leszakadni. A Mór is győzelmi kényszerrel fog kifutni a gyepre Enyingen. Németh Bálint csapata nem hibázhat, ugyanakkor a móriak a legutóbbi négy idegenbeli találkozójuknak csak a felét nyerték meg, így egyáltalán nem lefutott ez a meccs.

Vasárnap lesz még meccs Kápolnásnyéken, ahol a hazaiak gólfiesztára készülnek az alsóházi Lajoskomárom ellen. A Mány és az Ercsi összecsapása ki-ki meccsnek ígérkezik, hiszen az Ercsi pontszámban beérheti riválisát ha legyőzi. Erre minden esélye meg is van a zöld-fehéreknek, akik a hét közi kupameccsen bejutottak a döntőbe is.

2022. 05. 07. 17:00
Sárosd – Kisláng
Tordas – Ikarus-Maroshegy

2022. 05. 08. 17:00
Főnix – Bodajk
Enying – Mór
Mány – Ercsi
Kápolnásnyék – Lajoskomárom
Martonvásár – Sárbogárd

Megyei II. osztály Észak Felnőtt 23. forduló

Ebben a csoportban is lesz két szombati mérkőzés. A bicskeiek menetrendszerűen NB III-as játékosokkal megerősített kerettel fogadhatják a listavezető Csórt, így egyáltalán nem lehet biztosra menni a találkozó kimenetele kapcsán. Ugyanezen a napon a Bakonycsernye a Fehérvárcsurgót fogadja.

Vasárnap a Herceghalom a Videoton Baráti Kör ellen minden bizonnyal hozza a kötelezőt, a két csapat formáját figyelembe véve ez elég egyértelműnek tűnik. A harmadik helyre hajtó Vál számára sem okozhat gondot a középmezőnybeli Szár két vállra fektetése.

2022. 05. 07. 17:00
Bicske II. – Csór
Bakonycsernye – Fehérvárcsurgó

2022. 05. 08. 17:00
Pusztavám – Pázmánd
Vál – Szár
Herceghalom – Videoton Baráti Kör
Etyek – Pátka
Pákozd – Puskás Akadémia III.

Megyei II. osztály Dél Felnőtt 23. forduló

A déli csoportban a Vajta két hét kényszerpihenő után a Seregélyest fogadná. A legutóbbi két játékhéten nem vállalta a már bajnok csapat egyik ellenfele sem, remélhetőleg ez a találkozó már megrendezésre kerül.

A Nagykarácsony az Adony otthonában toronymagas esélyesként lép majd pályára, míg a zsinórban hetedik győzelmére készülő Baracs az Aba ellen rendezhet gólfiesztát. Nem sok esélye maradt így a dobogóra a Mezőfalvának, mely öt mérkőzés óta tartó nyeretlenségének vethet véget a Lepsény ellen.

2022. 05. 08. 17:00
Nagyvenyim – Szabadbattyán
Adony – Nagykarácsony
Vajta – Seregélyes
Káloz – Szabadegyháza
Baracs – Aba Sárvíz
Polgárdi – Előszállás
Mezőfalva – LMSK

Megyei III. osztály Észak Felnőtt 23. forduló

Sorozatbeli tizenhatodik győzelmére készül a Sárszentmhiály, ám ellenfele az a tordasi csapat lesz, amely öt mérkőzés óta nem talált legyőzőre, úgyhogy izgalmasnak ígérkezik ez a csörte. A Sárkeresztes lesben állva figyeli a találkozó kimenetelét, hiszen a Csókakő elleni győzelemmel akár az élre is állhat adott esetben. A harmadik helyre hajtó kajászóiak az Újbarok otthonában erősíthetik meg pozíciójukat a tabellán.

2022. 05. 08. 17:00
Újbarok – Kajászó
Sárkeresztes – Csókakő
Gyúró – Mány II.-Csabdi
Sárszentmihály – Tordas II.
Iszkaszentgyörgy – Vértesacsa

Megyei III. osztály Dél Felnőtt 25. forduló

Délen lesz egy meccs szombaton is, feltéve ha kiáll a Baracska az Alap ellen.

Vasárnap a bajnoki aranyra hajtó Beloiannisz újabb lépést tehet célja irányába, s a lajoskomáromiak aligha fognak belerondítani az éllovas tervébe. A második helyért viszont még nagy a tusakodás, ám e hétvégén aligha lesz helycsere. A Velence gólparádét rendezhet Dégen, így a vajtaiak számmára kötelező a győzelem Rácalmáson.

2022. 05. 07. 13:00
Baracska – Alap

2022. 05. 08. 17:00
Lajoskomárom II. – Beloiannisz
Sárszentágota – Kulcs
Dég – Velence SE
Tác-Csősz – Cece
Rácalmás – Vajta II.
Dinnyés – Besnyő
Nagylók – Ráckeresztúr

Címlapfotó: Enyingi SE (Facebook)

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?