Megye I: Botlott a Főnix, helycsere az élen!

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Úgy tűnik, a hétközi kupameccs túl sokat kivett a fehérváriakból, így alaposan átrendeződött az élmezőny.

Megyei I. osztály Felnőtt 23. forduló

Szombaton a Sárosd a papírformának megfelelően könnyedén verte a sereghajtó Kisláng csapatát. A három pont sorsa már az első félidőre eldőlt. Nem úgy Tordason, ahol a félidőben még vezetett az Ikarus, aztán fordított a másodk játékrészben a helyi csapat, végül döntetlen lett a találkozó eredménye.

Vasárnap a Főnix nem tudta bevenni a Bodajk kapuját, így csak egy pontot szerzett a Pavlik-csapat. A Sárbogárd gólgazdag mérkőzést játszott Martonvásáron, hét találat született, végül a duplázó Mayer vezérletével mindhárom ponot megszerezték a bogárdiak így az élre álltak. Nyert a Mór is, igaz, nem jött számukra rosszul,hogy az enyingiek a 42. percben Paluska kiállítását követően 10 emberre fogyatkoztak.

A tabellát immáron a Sárbogárd vezeti 51 ponttal, a Főnix a második helyre csúszott vissza 50 egységgel. A Mór is lőtávolba került, hiszen 48 ponttal még van esélye az aranyéremre. Miután már csak három forduló maradt hátra, az bizonyossá vált,  hogy a Kisláng lesz az utolsó. Papíron kiesni nem fog, hiszen nem lesz kieső a megyei első osztályból, ennek ellenére a kislángiak jövőre a másodosztályban fognak szerepelni önszántukból.

2022. 05. 07. 17:00
Sárosd – Kisláng 4-0 (2-0)
Gól: Majláth (30.), Szabó (43.), Killer (71.), Kónya (73.)

Tordas – Ikarus-Maroshegy 3-3 (1-2)
Gól: Szilágyi (26.), Kalácska (47.), Csizmarik (60.) illetve: Szamarasz (12., 23.), Kováccs (75.)

2022. 05. 08. 17:00
Főnix – Bodajk 0-0

Enying – Mór 1-3 (1-1)
Gól: Csepregi (22.) illetve: Kerek (15.), Varga (58.), Bezerédi (85.)

Mány – Ercsi 2-2 (1-1)
Gól: Kelemen (4., 59.) illetve: Kun (35.), Kondreska (88.)

Kápolnásnyék – Lajoskomárom 1-0 (0-0)
Gól: Pigler (84.)

Martonvásár – Sárbogárd 3-4 (1-2)
Gól: Kádár (30.), Kovács (47.), Jakab (93.) illetve: Gráczer (26.), Pákozdi (36.), Mayer (63., 85.)

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?