Megyei meccsajánló: Rangadók hétvégéje következik minden szinten!

Fejér megye, Fejér Megye I, Fejér Megye II, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A Megye I-ben Bicskén és Móron, a Megye II-ben Száron, Válon és Vajtán rendeznek csúcsderbiket. A harmadosztály élmezőnyében a Dinnyés és a DUFK előzhet.

Fejér Megye I. Felnőtt, 7. forduló

Az összes mérkőzést vasárnap rendezik a Megye I-ben. A Bicske-Ikarus rangadón ezúttal is Móriék győzelme a sanszosabb. A második helyezett Mór is nagy derbire készül, hiszen a harmadik Ercsit fogadja, de még így is jóval esélyesebbek a piros-feketék.

2018. szeptember 30. vasárnap 15:00
Bicske – Ikarus-Maroshegy
Baracs – Sárbogárd
Főnix – Martonvásár
Kisláng – Mezőfalva
Mór – Ercsi
Enying – Gárdony
Tordas – Sárosd

   

Fejér Megye II. Észak Felnőtt, 7. forduló

Szombaton a negyedik Szár és a harmadik Bodajk összecsapásának győztese veheti át a vezetést a tabellán. Sőt, akár meg is őrizheti pozícióját a nyertes, hiszen a jelenleg éllovas Velencének igen kemény a sorsolása, ezúttal a második helyezett Vál otthonába látogat vasárnap. Érdekesség, hogy az ötödik és a hatodik is egymás ellen játszik, a Pusztavám-Csór találkozó tétje az, hogy melyik gárda tudja tartani a lépést az élmezőnnyel.

2018. szeptember 29. szombat 15:00
Bakonycsernye – Pázmánd
Szár – Bodajk

2018. szeptember 30. vasárnap 15:00
Pátka – Pákozd
Vál – Velence
Pusztavám – Csór
Mány – Herceghalom
Puskás Akadémia FC III. – Kápolnásnyék
Fehérvárcsurgó – Mór II.

Fejér Megye II. Dél Felnőtt, 7. forduló

Csúcsderbit rendeznek Vajtán, a múlt héten botló éllovas a második helyezett, eddig még veretlen Seregélyest fogadja. Megjósolhatatlan a párharc kimenetele, egy esetleges döntetlen után élre ugorhat a Perkáta, mely nem számíthat könnyű három pontra a remeklő újonc Szabadbattyán otthonában. A Szabadegyháza ellenben alighanem biztosan legyőzi a másik újoncot, az Előszállást, így a többi élcsapaton nagy a nyomás.

2018. szeptember 30. vasárnap 15:00
Sárbogárd II. – LMSK
Adony – Sárszentágota
Szabadegyháza – Előszállás
Szabadbatyán – Perkáta
Pusztaszabolcs – Nagykarácsony
Vajta – Seregélyes
Káloz – Besnyő-Iváncsa II.
Aba Sárvíz – Ráckeresztúr

Fejér Megye III. Észak, 7. forduló

A Bicske II. nagyon fogadkozik, hogy a múlt heti fiaskót követően nem távoznak üres zsákkal Dinnyésről, kérdés, hogy értik ezt? A dinnyésiek már berámoltak néhány gólt ellenfeleik puttonyába, konkrétan Fejér megye leggólerősebb felnőtt csapatának számítanak eddig 30 rúgott góljukkal. Eközben a jó formában lévő Velence II. a Lovasberényt tömheti ki, míg a Tordas II. már szombaton begyűjtheti a három pontot az Etyek ellen.

2018. szeptember 29. szombat 15:00
Tordas II. – Etyek

2018. szeptember 30. vasárnap 15:00
Velence II. – Lovasberény
Csabdi – Alcsútdoboz
Kajászó – Vértesacsa
Dinnyés – Bicske II.
Gyúró – Újbarok

Fejér Megye III. Közép, 7. forduló

A Söréd a Magyaralmás otthonában gazdagodhat újabb bajnoki pontokkal, míg üldözőjére, az Iszkazentgyörgyre némileg nehezebb feladat vár, hiszen a Kőszárhegy legyőzése keményebb dió. Sokan árgus szemekkel figyelik a Jenő vendégszereplését a múlt heti események tükrében, mely Sárkeresztesen lép pályára.

2018. szeptember 30. vasárnap 15:00
Sárszentmihály – Csókakő
Sárkeresztes – Jenő
Magyaralmás – Söréd
Videoton Baráti Kör – Csákberény
Iszkaszentgyörgy – Kőszárhegy
Nádasdladány – Tác-Csősz

  

Fejér Megye III. Dél, 7. forduló

A DUFK akár át is veheti a vezetést, ehhez a Mezőszilast kellene legyőznie szombaton az újvárosiaknak. Vasárnap a harmadik helyezett Nagyvenyim katlanjába látogat a listavezető Zichyújfalu, alighanem izgalmas rangadóra van kilátás.

2018. szeptember 29. szombat 15:00
DUFK – Mezőszilas

2018. szeptember 30. vasárnap 15:00
Lajoskomárom II. – Nagylók
Kulcs – Dég
Cece – Rácalmás
Alap – Kisapostag
Nagyvenyim – Zichyújfalu

Címlapfotó: 2060.blog.hu

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?