Megye II: Pusztaszabolcson játszik rangadót az Aba, előzhet a Mány!
Az Agárdi Termál csoport éllovasa mumusa ellen lép pályára idegenben. Az Osz-Car csoportban Mány egy győzelemmel feljöhet a második helyre.
Agárdi Termál csoport
Az abaiak Pusztaszabolcson játszanak rangadót, riválisuk ellen ősszel és a kupában is döntetlent játszottak. Ha most is iksz lesz a mérkőzés végkimenetele, pontszámban beérheti őket a Baracs, amely számára vélhetően nem okoz majd gondot a Nagylók két vállra fektetése. Amennyiben három pontra nőne az Aba és a Baracs közti különbség, az abaiak már a hétvégén bajnoki címet ünnepelhetnének, ám mivel erre egészen minimális az esély, ezért számolgatni sem igazán érdemes.
A biztos harmadik Kisláng a legutóbbi négy találkozóját megnyerő Adonyt fogadja, amely izgalmas összecsapásnak ígérkezik. Nagy a harc az ötödik helyért, az Enying nagy lépést tehet pozíciója megőrzése felé, ha legyőzik a nyolcadik helyen álló Káloz alakulatát. Szintén az ötödik helyre hajt a Besnyő és a Szabadegyháza is, előbbiek Nagykarácsonyból vihetik haza könnyedén a három pontot, a kupabronzérmes Szabadegyháza pedig Soponyáról távozhat győzelemmel.
A Kulcsnak még elvileg van esélye a bennmaradásra, ám ehhez le kellene győznie a Seregélyest idegenben. A vendéglátók már biztos bennmaradók, így elméletben a kulcsiak lehetnek motiváltabbak, kérdés, hogy ez elegendő lesz-e a sikerhez számukra. A még veszélyzónában lévő Rácalmás a Sárszentmiklós II. csapatánál vendégszerepel, egy győzelemmel bebiztosíthatják másodosztályú tagságuk megőrzését a rácalmásiak.
Május 29. vasárnap 17:00
- Rácalmás – Sárszentmiklós II.
- Nagykarácsony – Besnyő
- Seregélyes – Kulcs
- Pusztaszabolcs – Aba-Sárvíz
- Baracs – Nagylók
- Enying – Káloz
- Kisláng – Adony
- Soponya – Szabadegyháza
Osz-Car csoport
Szombaton rendezik a Mány-Csákvár II. mérkőzést. Az ezüstre hajtó mányiak ha nyernek, biztosan megelőzik a Bakonycsernyét, mely a hétvégén szabadnapos.
Vasárnap Etyeken lép pályára a Pátka. Az etyekiek akár három helyet is javíthatnak a hátra lévő három fordulóban, ám ehhez bravúros eredményt kellene elérniük a bajnokkal szemben.
Bodajkon szomszédvár rangadót rendeznek, a Fehérvárcsurgó látogat a bodajkiak otthonába. Ősszel 0-0-ás döntetlent játszott egymással a két fél. A Bodajk a hatodik helyet csípheti meg egy huszáros hajrával, a csurgóiak pedig a negyedik helyre hajtanak.
Pákozdra látogat a Kápolnásnyék. A pákozdiak jelenleg tizedikek, reális esélyük van két helyet előrelépni, ám ehhez mindhárom egységet otthon kell tartaniuk. A tabellán egymás mögött álló együttesek csatáját hozza a Pázmánd-Vál ütközet, a vendégek hátránya egy pont vendéglátójukkal szemben.
A már biztos bennmaradó Iszkaszentgyörgy a múlt héten megsemmisítő vereséget szenvedő Kőszárheggyel meccsel, a másodosztálytól papíron búcsúzni kényszerülő Videoton Baráti Kör pedig a lepsényieket fogadja.
Május 28. Szombat 17:00
- Mány – Aqvital FC Csákvár II.
Május 29. Vasárnap 17:00
- Bodajk – Fehérvárcsurgó
- Pákozd – Kápolnásnyék
- Iszkaszentgyörgy – Kőszárhegy
- Videoton Baráti Kör – LMSK Cobra Sport
- Etyek – Pátka
- Pázmánd – Vál
Ajánlott cikkek: