Megye I: Már hétvégén bajnok lehet az Iváncsa!

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Könnyen elképzelhető, hogy már a hétvégén bajnokot avatnak a Fejér megyei első osztályban. Az éllovas Iváncsa vasárnap rangadót játszik Bicskén, üldözője, a Velence már szombaton pályára lép.

Szombaton Velencén fogadják Királyék a Sárosdot. A velenceieknek a múlt heti botlást követően most már mindenképpen nyernie kell, ha életben akarják tartani egyre halványuló bajnoki reményeiket. A sárosdiak hat mérkőzés óta veretlenek, az Iváncsa sem tudta őket legyőzni, így egyáltalán nem lefutott ez az összecsapás.

Szintén szombaton lép pályára a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő és a felcsúti csapat, a találkozó helyszínéül az Agárdi Parkerdő szolgál. Egyik csapat sincs éppen top formában, ám a tabellára pillantva, és a két keret játékerejét figyelembe véve egyértelmű hazai siker prognosztizálható. A Lajoskomárom-Mór találkozónak különösebb tétje már nincs egyik csapat számára sem, a hét közben kupadöntőt játszó móriak kevésbé lehetnek pihentek, így nem kizárt, hogy az esélytelenebb vendéglátó pontot tud szerezni.

Akár már a hétvégén bebiztosítja bajnoki címét az Iváncsa, mely Bicskén játszik rangadót. Nézzük, hogyan:

  • Ha kikap a Velence, pontot sem kell szereznie az Iváncsának
  • Ha a Velence döntetlent ér el, az Iváncsának elég a döntetlen
  • Ha a Velence otthon tartja mindhárom pontot, abban az esetben győznie kell Iváncsának

A vasárnapi mérkőzések közül izgalmasnak ígérkezik a Martonvásár és a Mezőfalva összecsapása. A vendégek bombaformában vannak, zsinórban négyszer diadalmaskodtak. A jó erőkből álló hazaiak a negyedik helyre hajtanak, igaz, a múlt héten könnyedén átlépte őket a Bicske, kérdés, mennyire sikerül magukhoz térnie a martoniaknak a pofon után. Arra a bizonyos negyedik helyre az Ercsinek van a legnagyobb esélye, amelyet bebiztosíthat, ha legyőzi idegenben a kétarcú Sárszentmiklós csapatát.

A hátsó régióban a Polgárdi a Szárral játszik kiesési rangadót. Ha nyer a Polgárdi, matematikailag még lesz esélye a bennmaradásra, minden más esetben búcsúzni kényszerül az első osztálytól. A már biztos kieső Pusztavám Tordason vendégeskedik.

Május 28. szombat 17:00

  • Velence – Sárosd
  • Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő – Puskás FC Kft. III.
  • Lajoskomárom – Mór


Május 29. vasárnap 17:00

  • Mezőfalva – Martonvásár
  • Tordas – Pusztavám
  • Bicske – Iváncsa
  • Polgárdi – Szár
  • Sárszentmiklós – Ercsi

fdm1tab160522

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM