Kategória: Fejér Megye I
Fejér Megye I: 16 helyett csak 13 csapattal indul a bajnokság?
Úgy fest, a 2017/2018-as bajnokság Fejér megye legmagasabb osztályban hárommal kevesebb csapattal rajtolhat el az előző szezonhoz képest.
Edzésbe állt a Tordas csapata!
Tordas Megyei I. osztályú felnőtt csapata június 11-én kedden megkezdte a felkészülést a 2017/2018-as évadra.
Ercsi: indul a csapat a Szabolcs Kupán, ismert a felkészülés menetrendje!
Az Ercsi már július elején megkezdte a felkészülést a közelgő bajnoki rajtra. A játékosok heti három-négy alkalommal edzenek. Az Ercsi július végén a Szabolcs Kupán is megméretteti magát.
Facskó József: Közel jártunk a tökéletes szezonhoz!
Az Iváncsa alapembere, Facskó József szinte hibátlan szezont tudhat maga mögött nagypályán, kispályán pedig egyéni elismerésben részesült. A Bicskére igazoló játékos interjút adott lapunknak.
Két alapember távozik Iváncsáról!
Az Iváncsa kezdő 11-ének állandó tagjai közül az egyik játékos a korábbi rivális Bicske csapatához szerződik, míg egy másik labdarúgótól technikai okok miatt kénytelen megválni az NB III-ba feljutó gárda.
Családi ház égett le Száron – fogjunk össze!
Száron leégett egy családi ház, ahol a felnőttek és két kisfiú, egy 5 és egy 8 éves gyermek minden ingósága bennégett. Aki teheti, segítséget nyújthat a bajba jutott családnak.
Iváncsa: Elköszönt Masinka László, komoly változások a csapat háza táján!
Az őszi szezont már az NB III-ban megkezdő Iváncsa KSE új vezetőedzővel várja a bajnoki nyitányt. A szakmai stáb mellett a játékoskeret is jelentősen átalakulhat.
Napközis focitábor Tordason!
2017 júliusában immáron negyedik alkalommal kerül megrendezésre a tordasi focitábor, melyre a nem igazolt sportolni vágyókat is várják.
Megkezdődött a 2017-es nyári átigazolási időszak!
2017. július 1-jével kezdetét vette a nyári átigazolási időszak, így a nagypályás csapatban szereplő utánpótlás-, felnőtt- és öregfiúk játékosok számára egyaránt adott a lehetőség a klubváltásra.
Óriási játékosmozgás várható a Kápolnásnyék és a Velence között!
Menus Tamás távozik Kápolnásnyékről, székhelyét a szomszédos Velence településre teszi át, ahol új csapat épül. Visszatér a KVSE vezetőségébe Radó László, ezzel együtt erősödik a „pesti-vonal”.









