Fejér Megye I: 16 helyett csak 13 csapattal indul a bajnokság?

Fejér megye, Fejér Megye I, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Úgy fest, a 2017/2018-as bajnokság Fejér megye legmagasabb osztályban hárommal kevesebb csapattal rajtolhat el az előző szezonhoz képest.

Mint ismert, a 2016/2017-es bajnokságot megnyerő Iváncsa kettős győzelemmel vette a Megye I-es osztályozót a Balatonlelle ellen, így jövőre az NB III-ban folytathatják Boldog Zoltánék. Az NB III-ból kieső Videoton II-nek nem kell visszalépnie egy osztályt, ugyanis mint legjobb kieső, az NB III Nyugat csoportban kezdheti meg a 2017/2018-as szezont.

A tavaly a pályán a Megye I-es tagságukat megőrző együttesek közül információink szerint csak a Pátka nem folytatja a Megye I-ben, a piros feketéktől a fél csapat Takács Viktorral Bodajkra igazolt, lényegében a teljes pátkai gárda kicserélődött, és a Megye II-ben indul. A legfőbb bajnokesélyes a Bicske, ám ehhez nyilván lesz még egy-két szava a Móri SE alakulatának is.

Minden bizonnyal a Bicske legnagyobb kihívója a Mór lehet a bajnoki címért folytatott versenyfutásban
Minden bizonnyal a Bicske legnagyobb kihívója a Mór lehet a bajnoki címért folytatott versenyfutásban

Az eddigi biztos indulók Fejér Megye I. osztályában a 2017/2018-as szezonjában:

  • Bicske
  • Mór
  • Martonvásár
  • Ercsi
  • Sárbogárd
  • Sárosd
  • Gárdony
  • Tordas
  • Polgárdi
  • Baracs
  • Lajoskomárom
  • Mezőfalva
  • Ikarus-Maroshegy (Megye II-es Dél csoport bajnoka)

Akik nem vállalják a Megye I-et

A Megye II-es Észak csoport feljutója, a Bakonycsernye biztosan nem vállalja a Megye I-es megmérettetéseket, annak ellenére, hogy kért, és kapott is Megye I-es licenszet. A csoport második helyezettje, a Puskás III a hírek szerint a Megye II-be nevezett, más megye kettes csapatok – köztük a Dél csoport ezüstérmese, a Kisláng – szintén maradnak a megyei másodosztályban.

Ez esetben az Aba-Sárvíz maradhatna a Megye I-ben annak ellenére, hogy papíron kiesett. Megkerestük az abaiakat, kérdésünkre elárulták, a Megye II-be neveztek. A másik kieső, a Velence Menus Tamás vezetésével helyi fiatalokra is építve ugyancsak a megye kettőben szerepel majd.

Összefoglalva tehát a tavalyi 16 gárda közül az Iváncsa feljutott, az Aba és a Velence kiesett, míg a Pátka visszalépett. Maradt 12 Megye I-es alakulat, hozzájuk egyetlen feljutó, az Ikarus-Maroshegy csatlakozna, így 13 együttes várja, hogy megkezdődjön a megye egyes bajnokság…

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?