Megvan a Bicske II. első megye kettes győzelme!

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A Csór ellen bravúros győzelmet aratott Földes Gábor csapata.

A Bicske II. tudósítója így írt:

“Küzdelmes játékkal, de úgy gondom megérdemelten győztük le a 2. fordulóban a csóri gárdát. A mérkőzés elején Pásztor azonnal az első akcióból gólt szerezhetett volna, amikor a vendég védők hibáit kihasználva majdnem sikerült átemelnie a kapus felett a labdát. A 7. percben aztán jött Lakatos kiváló pillanata, egy tizenhatos sarkáról visszatett labdát helyezett hibátlanul a kapu bal felső részébe, a kapusnak esélye sem volt hárítani (1-0).

Az 55. percben távolról csavarta a labdát a lábak alatt a kapu bal alsó sarkába Jakab (2-0). Utána nyugodtabb percek következtek, ám végül a 75., majd a 78. percben a vendégek szépíteni tudtak és 70 perc után ismét egálra álltak a csapatok (2-2). A 83. percben Valenticset buktatták a tizenhatos sarkánál, tizenegyes! Az egész meccsen szinte hiba nélkül játszó Takács higgadtan helyezte a kapu bal alsó sarkába a játékszert (3-2). A hátralévő időben még több támadás is kapuig jutott, de végül nem tudták kihasználni helyzeteiket a csapatok.

Összességében nagyon összeszedetten játszott a csapat, a múlt heti Kápolnásnyéken mutatott teljesítményt sikerült újra bemutatni, és most már 3 pont lett a csapat jutalma ezért – nyilatkozta Földes G. vezetőedző.
Köszönjük minden szurkolónak és a Tigers megjelent tagjainak, hogy biztatták ma is csapatunkat.

Folytatás jövő héten a Mányi TK hivatalos oldala ellen, ahol szépíthetünk és bosszút állhatunk a Fejér megyei kupában elszenvedett vereségért.”

A Csór tudósítója így írt:

“Nem kezdődött jól a mérkőzés, mert a hazaiak már a 7. percben megszerezték a vezetést egy védelmi hibából. Az első félidőben nem játszottunk jól, de a hazaiak sem tudták eldönteni a mérkőzést.

A második félidő 11. percében újabb védelmi hiba, 2-0 a hazaiaknak. A 68. percben aztán Zs. Nagy Balázs szépített. Mentünk előre, dominálni kezdtünk. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen a 74. percben Lehota egyenlített. Azonban egy 16-oson belüli szabálytalanság után 11-eshez jutottak a hazaiak a 83. percben, amit értékesítettek is. Sajnos ma nem játszottunk jól, így pont nélkül kellett hazautazni. Az élet azonban nem áll meg, jövő vasárnap az eddig még veretlen Kápolnásnyék csapata látogat Csórra. Csak keményen!”

Bicske II. – Csór 3-2 (1-0)
Bicske, vezette: Szűcs László

Bicske II.: Zabos – Márton, Vincze (Buda), Boros, Glück, Pásztor, Jelinek (Valentics), Takács, Grünfelder, LAkatos (Sebján), Jakab (Oláh). Vezetőedző: Földes Gábor
Csór: Kalapács Á. – Zs. Nagy B., Bogdány (Mázsa), Pécsi, Lehota (Balázsik), Budai (László), Potronai, Kásler Barnabás, Tolnai, Zs. Nagy N., Kaufmann (Kásler Bence). Vezetőedző: Pécsi László

Gól: Lakatos (7.), Jakab (56.), Takács (83., 11-es) illetve: Zs. Nagy (68.), Lehota (74.)

Forrás:

  • Bicskei TC II. (Facebook)
  • A csóri labdarúgás története (Facebook)
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?