Meglepte a Sárosd a Tordast

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A télen megerősödő Tordas győzelmi reményekkel fogadta a Sárosd együttesét. Kovács, a vendégek új szerzeménye azonban kétszer is villant, így meglepetésre a vendégeké lett a három pont.

A stabilan középmezőnyben tanyázó Tordas a tabella hátsóbb régiójában található Sárosd együttesét fogadta az első tavaszi fordulóban. Tordason télen jelentős pozitív változások történtek. Kilenc új játékos csatlakozott a Hámori György vezette kerethez, mely összekovácsolódását borsodi edzőtáborozás segítette. Mindeközben a csapat öltözője  felújításon esett át, névre szóló öltözőszekrényt kaptak a játékosok, valamint a vizesblokk is megszépült.

Mindezek fényében okkal lehettek a mérkőzésre kilátogató hazai szurkolók, akik egyértelműen győzelmet vártak kedvenceiktől. A fordulót megelőzően a Tordas a nyolcadik, míg a Dvéri Zsolt vezette Sárosd a tizenharmadik helyet foglalta el a tabellán.

Ugyanakkor a Sárosd sem tétlenkedett az átigazolási szezonban. Magukhoz csábították a Velence támadóját, Kovács Norbertet. A kiváló kvalitásokkal rendelkező csatár eddig 277 mérkőzésen 220 találatot jegyzett, így komoly erőssége lehet Dvériéknek.

A Tordas idegesen, kapkodva játszott ezen a találkozón. Bár egyénileg jó erőkből áll a társaság, csapatként még nem funkcionált tökéletesen a gépezet. Ezt kihasználva a sárosdiak friss szerzeménye, Kovács Norbert szerzett vezetést fél óra elteltével. Az első játékrész során ez az egy találat esett.

A folytatásban szinte lekottázták az első félidőt a csapatok a játék képét illetően. Kovács ismét betalált a félidő derekán, a mérkőzést pedig Tornyai döntötte el, aki néhány perccel a lefújás előtt tekert Kires hálójába. A hazaiaknak csupán a becsületgólra telt erejükből, melyet Szmok szerzett fejjel egy szépen megkomponált támadás végén.

Tordas – Sárosd 1-3 (0-1)
Tordas, 110 néző. Vezette: Bíró Dániel.

Tordas: Kires – Madar, Kőszegi, Szép, Bakos, Kun (Pongrácz), Závodszky (Hadnagy), Szmok, Németh, Tőke (Vörös), Farkas K. (Farkas Zs.). Kispad: Szabadi, Kerényi, Nagy. Vezetőedző: Hámori György
Sárosd: Rauf – Arany, Somogyi, Falvai, Truszek (Erős), Meszlényi, Ladányi (Kargl), Dvéri, Tornyai, Tiber (Imre), Kovács (Gál). Vezetőedző: Dvéri Zsolt

Gól: Szmok (90.), illetve Kovács (30., 67.), Tornyai (87.)
Sárga lap: 0-3

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM