Meglepte a Csór a Bakonycsernyét!

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A csóriak tavaly egy híján 10 gólt kaptak Bakonycsernyén, most a visszavágás vágyától fűtve léptek pályára riválisuk otthonában.

A csóri tudósító így fogalmazott:

“Ha szombat, akkor Bakonycsernye. Ha Bakonycsernye, akkor biztos vereség… De nem ma! Mert ma egy önbizalomtól duzzadó csóri csapat érkezett Csernyére. Összeállításunk: Németh – Mázsa (Lehota 46.p, Katona 84.p), Radnics, Cserna, Vári – Pécsi, Kalapács, Nyakas, Právits – Kaufmann, Budai.

Teljesen érhetetlen módon a hazai csapat nem rohant nekünk. Mert hát miért is ne tette volna? Hazai pályán játszott, ráadásul azzal a csapattal, akit fél évvel ezelőtt 9-0-ra vert meg. És szükségük volt sikerélményre, nagyon nagy szükségük. Na pont ezért voltam meglepve a passzivitásukon. Egy kisebb helyzetecskével alapoztunk, aztán a jó Istenke úgy döntött, hogy megrázza a sors almafáját. És odatette Budait a hazai játékos felszabadító rúgásához. Ami aztán rajta gellert kapva, úgy hullott a hazai kapus felett a kapuba, mint a mesében. Majd 4 perccel később (még mindig csak a 11. percben jártunk) Kalapács lőtt nagyszerű gólt a 16-os sarkáról. 0-2? Na erre senki sem számított. Mi lesz ebből? A 22. percben Ódor szépített. Kezdett a hazai csapat éledezni, de a tetszetős, széleken vezetett támadások rendre elakadtak. Aztán kvázi megint a semmiből lőttünk egyet. Egy szöglet után Vári talált a kapuba. Gergő utoljára 2016. augusztus 7-én talált a kapuba Magyar Kupa meccsen, idegenben a Söréd ellen. A félidőben tehát 1-3.

A második félidőre azonban egy teljesen más Csernye jött ki. És sajnos egy másik Csór is… A második percben már szépítettek is a hazaiak. Aztán olyan teher nehezedett ránk, amit a 77. percig bírtunk. De ez is nagy csoda volt. Teljesen átadtuk a pályát az ellenfélnek, a kontráink pedig nem hozták meg a várva várt eredményt. De még így is hatalmas szerencséjük volt, amikor Cserna szöglet utáni fejesét a gólvonalról vágták ki. Nem szeretném azt sugallni a tudósításommal, hogy mi álltunk közelebb a sikerhez. Rengeteg hazai helyzet, rengeteg Németh védés kellett ahhoz, hogy a végén megmaradjon a 3-3. Ne legyünk elégedettek! Pontot szereztünk, az első félidőben remekül játszottunk. Jó úton haladunk, és még vár ránk idén hat hazai mérkőzés! Várjuk a kedves szurkolókat. Legközelebb október 21-én 14.30-tól a Vál ellen.

A meccs embere: Németh Zsolt”

Bakonycsernye – Csór 3-3 (1-3)
Bakonycsernye, vezette: Mogyorósi Tibor

Bakonycsernye: Benis – Mészáros, Schneider, Varga (Kalányos 72.), Strommer (Tóth F. 76.), Zácz, Boros, Vachtler, Ódor, Hancsák, Fodor.
Csór: Németh Zs. – Vári, Cserna, Pécsi, Radnics, Budai, Kalapács R., Právics, Mázsa (Lehota 46.), Nyakas, Kaufmann.

Gól: Ódor (22.), Fodor (46.), Hancsák (77.) illetve: Budai (7.), Kalapács R. (11.), Vári (39.)
Kiállítva: Tóth F. (86., Bakonycsernye)

Forrás: A csóri labdarúgás története
Címlapfotó: bbse.hu

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?