Máris eldőlt: Bajnok a Sárszentmihály!

Fejér megye, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Immáron a második felnőtt csapat nyeri úgy a bajnokságot Fejér megyében, hogy az adott pillanatban pályára sem kellett lépnie ehhez.

Papíron az utolsó játékhétre maradt volna a döntés annak kapcsán, hogy a Sárszentmihály vagy a Sárkeresztes lesz a bajnok a Megye III-as Észak csoportban.

Vasárnap a Sárszentmihály pontelőny birtokában fogadta volna az Újbarok csapatát, amely a táblázat tizedik helyét foglalja el. Az Újbarok legyőzésével biztosíthatta volna be a mihályi csapat saját közönsége előtt a bajnoki címet, ami szép szezonzáró lehetett volna a klub számára. Értesüléseink szerint azonban az Újbarok jelezte: nem fog elutazni a mérkőzésre. Ennek jelei már az adatbankban is felfedezhetőek.

Sárszentmihály
A Sárszentmihály nyerte a Megye III-as Észak csoport 2021/2022-es szezonját

A Sárszentmihály így már matematikailag is bajnoknak számít, hiszen 61 ponttal fogja zárni az idényt, míg a Sárkeresztesnek legfeljebb 60 pontja lesz, ha legyőzi vasárnap az Iszkaszentgyörgy együttesét.

Hivatalosan még nem írták be a jegyzőkönyvbe a végeredményt, ám ez nem változtat a tényen, hogy óriási küzdelem után a Sárszentmihály játékosainak nyakába fog kerülni az aranyérmet, míg a Sárkeresztes futballistái kapják az ezüstöt.

A Sárszentmihály 24 mérkőzésből 20 alkalommal nyert, egy döntetlen mellett mindössze csak háromszor kapott ki. A csapat a bajnokságot 120 rúgott góllal és 49 kapott góllal zárja majd, +71-es gólkülönbséggel.

Nyitókép: Sárszentmihály

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?