Mányon győzedelmeskedett a Mór II!

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Az újonc Mór II. a hétvégén a tavalyi bronzérmes otthonába látogatott, ahol remek második félidei játékkal tudott nyerni. A vendégek a mérkőzés végére emberhátrányba kerültek.

A Mór II. tudósítója így fogalmazott:
“Tegnap a 7. helyen álló Mány otthonában léptünk pályára. A mérkőzés előtt azonos ponttal, de jobb gólaránnyal álltunk előttük a tabellán. Rendkívül nehéz meccsnek néztünk elébe, a jó erőkből álló hazaiak kellemetlen ellenfélnek ígérkeztek, a pálya talaja kifejezetten rossz volt és a helyi szurkolók sem zártak a szívükbe minket.

Az első félidő nagyrészt mezőnyjátékkal telt el, a kapuk ritkán forogtak veszélyben. Egy hazai lövés után Walczer védett hatalmasat, majd Vachtler szöglete után Nagy fejese ment el centikkel a kapu mellett, azonban az első játékrész gól nélküli döntetlennel záródott.

A második félidőt jól kezdte a mányi csapat, kellemetlen perceket okoztak számunkra, de gólt nem sikerült szerezniük, ellenben velünk. Egy mutatós akció végén a csereként beállt Schábel törte meg a gólcsendet. A vendéglátók igyekeztek kiegyenlíteni, de az újabb gólt ismét a mi csapatunk szerezte. Egy kontra végén Nagy Martin zörgette meg a hálót. Eldőlni látszódott a meccs, a hazaiak rendkívül veszélyesen futballoztak, de remekül helyt állt a csapat. Ezek után már a mi perceink következtek, sok helyzetet alakítottunk ki és ennek az eredménye egy újabb gól lett! Nagy újabb góljával végleg lezártuk a mérkőzést.

Egy perccel a harmadik gólunk után Elek kapta meg második sárgáját. A játékvezető azonban azt nem vette észre hogy egy hazai szöglet után Tetzlit előbb nekilökték a kapufának, majd megütötték… A meccs további részében nem történt érdemi lehetőség, maradt a 0-3-as végeredmény! Nagyon fontos pontokat gyűjtöttünk be és tovább tapadunk az élmezőnyre!”

fbmor2161004“A mérkőzést követően Fenyves Péter polgármester úr invitált meg minket egy remek hangulatú borkóstolóra, amelyet a csapat nevében ezúton is köszönünk!” – írják a móriak

Mányi TK – Mór II. 0-3 (0-0)
Mány, Vezette: Jakab Zoltán

Mány: Sátori V.- Herczeg L., Mohácsi, Antoni Szabó L. – Gonda, Oláh A. Jakab, Budai R. – Pál Z. (Farkas R.), Doma (Apostagi)
Mór II: Walczer – Polovitzer, Sebestyén, Tetzli, Hárer – Dreska (Wachtler), Elek, Maxim, Vachtler (Schábel) – Varga L., Nagy M. Vezetőedző: Nagy Bálint

Gól: Schábel (62′), Nagy M. (70′, 82′)
Sárga lap: 0-1
Kiállítva: Elek (83′, Mór II)

Ajánlott cikkek:

 

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM