Magabiztosan győzött a Cece az Alap ellen

Fejér megye, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Korán vezetést szerzett a jó erőkből álló Cece, mely az egész mérkőzésen támadó szellemben játszott. Lényegében már a félidőre el is dőlt a mérkőzés, az Alap erejéből csupán becsületgólra futotta.

Ősszel a két csapat Cecén meglepetésre 1-1-es döntetlent játszott, ám nem volt kérdés, hogy a negyedik helyen álló Cece a mérkőzés esélyese az utolsó előtti helyen szerénykedő Alap otthonában.

Menyhárt Tamás, a Cece vezetőedzője így tudósított a mérkőzésről:
A közepes iramú mérkőzésen az első félidőben is több helyzetet alakított ki a Cece. Előbb Fésű Máté lőtt húsz méterről az üres kapuba, majd Halasi használta ki a kapu előtti kavarodást és sarkalt az ötösről az alapi ketrecbe.

Az első két gólban benne volt a kapus, de a második félidőben Szopori a vendégek szemét is kivédte. Sok lövést zúdított a Cece az ellenfél kapujára, szép akciókat is vezettek, aminek a végén Halasi bolondította meg a védőjét. Beadását Bór rúgta félfordulatból a kapuba. Az utolsó percekben elaludt a vendégek védelme, ezt Major használta ki.

A Cece győzelme egy pillanatig sem forgott kockán, minden csapatrészben felülmúlta ellenfelét. A hétvégén a Cece a Sárbogárddal játszik rangadót hazai pályán, míg az Alap idegenbe utazik a Mezőfalva II. csapatához.

Alap – Cece 1-3 (0-2)
Vezette: Nagy II. László (Kovács Márk, Kiss Gábor)

Alap: Szopori – Bauer, Molnr, Kiss I., Szalai, Fenekes, Bauer, Imre, Kaszás, Major, Kiss T.
Cece: Bögyös – Nagy T., Baranyai, Fésű, Gazsó, Halasi, Huszár, Budai, Berta, Tölgyes, Dascal. Vezetőedző: Menyhárt Tamás

Gól: Major (93′) illetve: Fésű (12′), Halasi (34′), Bór (86′)
Sárga lap: 1-4

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM