Lendületben az Ercsi, mind az öt csapat győzött a hétvégén!

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Az U14-től az öregfiúkig az Ercsi mindegyik csapata három pontot zsebelt be a legutóbbi fordulóban. A felnőttek drámai mérkőzésen szerezték meg a győztes gólt.

Az Ercsi tudósítója így összegezte a Baracs elleni felnőtt mérkőzés eseményeit:

“Az Ercsi kezd lendületesen a mérkőzést, rengeteg helyzetet alakítottak ki az első félidőben amit egy kivételével ki is maradtak. A 6. percben Ivacs bal oldalról egyből a kapura csavarta a szögletet de a Baracs kapusa nagy bravúrral védett. A 10. percben Kovács fejelt éppen csak fejelt felé nagy helyzetben. A 16. percben egy beadást Szalánczi a kapu előterébe fejelt, amire Kővári érkezett a legjobb ütemben, nagyjából 3 méterről a kapuba lőtt, 1-0 az Ercsinek. Ezután is támadott az Ercsi, de kimaradt minden:Gróf szabadrúgása a kapufán csattant, Mónus közeli lövését a Baracsi kapus védte magabiztosan. Szögletek után is veszélyben volt a Baracs kapuja, de minden további lehetőség kimaradt.

Aztán a második félidőben a sok kihagyott helyzet miatt egyre idegesebben játszott az Ercsi, míg a Baracs sokkal nyugodtabb játékkal álltak elő, próbáltak helyzeteket is kialakítani kevés sikerrel. A 85. percben aztán egy kapu előtti kavarodást Csala Dávid használt ki és egyenlített, 1-1. Amikor már mindenki elkönyvelte a döntetlent, akkor a 90. percben egy jobboldali beadást Jerzsabek fejelt a léc alá, 2-1 az Ercsinek. Ha szerencsésen is nyert, de nyert az Ercsi.”

Szárnyalt az Ercsi a Magyar Kupa hatodik fordulójában - fotó: Ercsi
Szárnyalt az Ercsi a Magyar Kupa hatodik fordulójában – fotó: Ercsi

Baracs – Ercsi Kinizsi 1-2 (0-1)
Baracs, vezette: Závotka Csongor

Baracs: Pék – Fülöp, Csala, Czifra (Bartók S.), Éliás (Rezes), Badi B., Bozoki, Kiss N. (Badi K.), Szili Sz., Balogh D. (Boldizsár), Varga T. Vezetőedző: Gyalus Zoltán
Ercsi Kinizsi: Hodula – Nagy R. (Bognár B.), Jerzsabek, Mónus, Lak, Rapai, Ivacs (Juhász V.), Kovács P. (Kondreska), Szalánczi, Gróf, Kővári L. Vezetőedző: Gróf András

Gól: Csala (85.) ill. Kővári L. (16.), Jerzsabek (90.)

Az Ercsi többi csapata is jó hétvégét zárt:

  • Az U-14 gólfesztivált rendezett a MIE ellen, 18-0-ra nyert.
  • A serdülő csapat magabiztosan nyert 3-0-ra az Enying otthonában.
  • Az ifi hazai pályán nyert 9-0-ra a Lajoskomárom ellen.
  • Az öregfiúk hazai pályán 1-0-ra nyertek a Baracs ellen.”
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?