Legyőzte a Polgárdit a Sárkeresztes!
Bombameglepetés a javából.
Úgy tűnik jól sikerült eddig a csapat megerősítése Sárkeresztesen. Mint korábban megírtuk, a vezetőség komoly átalakításon esett át, ami nyilvánvalóan a játékosállományt is érinti. A jelek szerint nem voltak eredménytelenek az eddigi erőfeszítések.
A koronavírus-járvány idején éllovas megye hármas csapat, a Polgárdi ugyanis háromgólos hátrányba került a félidőre a keresztesiek ellen, s Gál Dániel csapatának előnye kitartott a mérkőzés végéig, igaz, minimálisra olvadt, így alakult ki a 3-2-es végeredmény.
A Sárkeresztes csapata büszke lehet magára, a játékos-edző, Gál Dániel pedig tanítványaira.