Látványosan búcsúztatta az Etyek Ultras a szezont! GALÉRIA!

Fejér megye, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Pirotechnikai eszközök is előkerültek az Etyek 3 kiállítással tarkított szezonzáró meccsén.

Az Etyek Ultras tudósítója így írt:

„A szezon utolsó meccsén Kajászó csapatát fogadtuk. Tudtuk, hogy fontos meccs, győzelemmel előrébb kerülhetünk a tabellán, viszont fontos játékosaink is hiányoztak, mint például Mándoki Márk, Fábián István vagy Betlehem Csaba, Mészáros Gyula.

A mérkőzés első pár percében elég kapkodósan játszottunk, utána kezdett minden a helyére billenni, amiben a legnagyobb segítséget Varga Máté vezető gólja jelentette. A középről elvégzett szabadrúgásnál mindenki beadásra várt, Rujp Zoltán viszont a 11-es pontig bepörgette a labdát, amit Máté lekezelt, majd a kapuba juttatta. Apró szépséghiba, hogy a gólt Zólyomi Balázsnak írta a játékvezető.

Ezek után viszont ténylegesen ő köszönt be, a kiugratás után szépen forgatta meg a védőt, majd gyönyörűen kilőtte a hosszú felsőt.
A második félidőben sokszor eljutottunk a kapuig, nagy helyzeteink voltak, egyértelmű 11-est nem adott meg a bíró Zólyomi Balázs buktatásánál, viszont neki adott egy sárga lapot, biztos, ami biztos.

Egy szöglet utáni fejesgóllal szépítettek, majd átváltott a meccs sokkal agresszívabb formába.
Ráczkevy Benedeket két elkerülhető sárga lap után kiállítottak, viszont kajászói oldalon is villant a piros lap kétszer. Heiszler Ákos etyeki pályafutása első góljával hamarosan 3-1-re módosította az eredményt, majd Rujp Zoltán állította be a végeredményt egy 11-es belövésével, 4-1.

A csapat így végül a 6. helyen végzett a 2018/2019-es bajnokságban ezzel az eredménnyel. Jövőre folytatjuk! Hajrá Etyek!”

Etyek - Kajászó

kép 1 / 10