Lajoskomáromi bravúr a Martonvásár ellen! FOTÓK!
Létfontosságú volt a Lajoskomárom számára a pontszerzés a bennmaradás érdekében a Martonvásár ellen, ennek megfelelő elánnal játszottak Postáék. A martoniak ismét létszámgondokkal küzdöttek.
A Martonvásár tudósítója így fogalmazott:
“Az, hogy csere nélkül vagyunk kénytelenek most már folyamatosan mérkőzéseinket lejátszani, azt hosszú távon nem lehet bírni, gyakorlatilag semmiféle variációs lehetőség nincs számunkra. Tovább tetézte a bajt Cziklin sérülése a 42. percben…
A hazai csapatnak létkérdés volt a három pont, ennek megfelelő elszántsággal játszottak, míg mi óriási hibákat vétettünk, és fegyelmezetlenül, pontatlanul játszottunk. A Lajoskomárom lelkesen és pontosan játszott, teljesen megérdemelt a győzelmük még ekkora arányban is.
Megpróbáljuk rendezni a sorokat, de rengeteg a sérültünk és ez nem lesz egyszerű, ráadásul a keret is szűk… Vasárnap a Velence csapatát fogadjuk, akik a kiesés ellen harcolnak, míg nekünk a 4. hely már biztos a tabellán. Reméljük, nagyobb sikerrel játszunk majd.”
Forrás és fotók: Martonvásári SK facebook
Lajoskomárom – Martonvásár 5-2 (3-1)
Lajoskomárom, vezette: Hajdú Balázs
Lajoskomárom: Sári (Barabás) – Nyári, Nyul, Kövecses, Berta (Csizmadia R.) – Posta (Dobai), Vései, Kunos, Czéhmeiszter (Németh Á.) – Reichardt (Szabó Z.), Fodor M. Megbízott edző: Csulik Zoltán
Martonvásár: Nagy Gy. – Endrefalvi, Vörös F., Kővári F., Kanyó – Neuvert, Szigeti, Cziklin (Gábor), Szilágyi R. – Asbóth, Radics. Vezetőedző: Patkós Csaba
Gól: Posta (2., 41.), Fodor M. (9., 66.), Kövecses (71.) illetve: Kanyó (13.), Gábor (90.)
Ajánlott cikkek: