Könnyed győzelmet aratott a Csernye Csurgón – VIDEÓ!

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Fojtyik duplával segítette győzelemhez csapatát.

A Fehérvárcsurgó tudósítója így fogalmazott:

“A múlt heti 3 pontunk 3 emberbe került, Andocsi talán egész őszre, Guti hetekre kidőlt sérüléssel, Baksa 1 hetet pihen a piroska miatt. Így kellett (volna) helyt állnunk a mindig bajnokesélyes vendégek ellen.

Az első félidő rendben is lett volna, egyetlen hibánkat azonban könyörtelenül büntették, Fojtyik szerzett vendég vezetést a 12. percben.

A második félidő tervét alapvetően befolyásolta a “vendég” Boros, aki a 48. percben szépen tört be a 16-on belülre, majd bevágta a labdát a rövid felsőbe.

Cserékkel frissítettük a csapatot, jöttek a helyzeteink, 2 kapufát is rúgtunk, mellette viszont az látható volt, hogy már 3 középső játékosunk is húzta a lábát. Nem volt meglepő tehát, hogy a rutinos Strommer a 78. percben meglőtte szokásos gólját egy szabadrúgás lecsorgójából, lezárva a meccset. Végül még Fojtyik foglalta keretbe a mai napot , és tette fölényessé a vendéggyőzelmet.
A sebeket begyógyítjuk, a könnyeket letöröljük, és a következő mérkőzésre koncentrálunk.”

Gepostet von Turi Balázs Bakonycsernye Polgármestere am Sonntag, 8. September 2019

Fehérvárcsurgó – Bakonycsernye 0-4 (0-1)
Fehérvárcsurgó, vezette: Hadnagy András

Fehérvárcsurgó: Rapali – Nagy B., Veres G., Kardos Márk (Csány), Boros Bálint, Varga L. (Kardos Marcell), Bernáth (Csányi), Keller, Herczeg, Dreska D., Lascsik.
Bakonycsernye: Benis – Mészáros B., Schneider, Varga J. (Vachtler), Zách – Boros Bence, Fojtyik, Molnár Á. (Stéger), Dreska M. (Tábori), Wachtler, Molnár A. (Strommer).

Gól: Fojtyik (12., 81.), Boros Bence (48.), Strommer (79.)

Forrás: Fehérvárcsurgói Sportegyesület (Facebook)

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?