Kiütötte a felcsútiakat az Iváncsa

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Hatot számolt ellenfelére hétvégén az Iváncsa, mely győzelmével kihasználta a Velence botlását, és egy pontra közelítette meg az éllovast.

Szombaton döntetlent játszott Velencén a Martonvásár, így az iváncsaiak abban a reményben léptek pályára a Puskás FC Kft. III csapata ellen, hogy amennyiben sikerül otthon tartaniuk a három bajnoki pontot, egy pontra faraghatják hátrányukat a listavezetővel szemben.

Ennek szellemében alaposan feltüzelve futottak ki a gyepre Miskovitz Bálint tanítványai. Az első gólra nem kellett sokat várni a publikumnak, negyed óra elteltével már meg is szerezte a vezetést az Iváncsa. Sinka beadására Fodor érkezett a legjobb ütemben, fejese utat talált a felcsútiak hálójába. A félidő derekán tovább növelte előnyét a vendéglátó, Pribék keresztpasszát Márki vette át, egyet tolt rajta, majd lövése után máris 2-0 volt az állás. A szünet előtti utolsó percében Bartha ugrott ki a védők közül, ám utolérték, és úgy tűnt, oda is lesz a lehetőség, ám a visszaérő védőt kicselezve a kapuba gurított.

A negyed órás pihenő után nem változott sokat a játék képe, továbbra is az Iváncsa dominált, a Puskás III játékosai nem tudták felvenni a mérkőzés ritmusát. A játékrész közepén Facskó végezhetett el szabadrúgást az oldalvonal mellől, védhetetlenül lőtt a hosszú felsőbe, végérvényesen eldöntve a találkozó kimenetelét. A hazaiak azonban nem álltak le: a kispadról beszálló Serfőző előbb a szintén csereként beálló Aradinak adott gólpasszt, aki fejjel volt eredményes, majd újabb beadását követően Balogh szerzett ugyancsak fejes gólt.

Az Iváncsa győzelme egy pillanatig sem volt kérdéses, a bajnoki címért hajtó csapat ilyen arányban is megérdemelten győzött.

A beszámoló a helyi tudósító írása alapján készült.

Iváncsa – Puskás FC Kft. III. 6-0 (3-0)
Iváncsa, vezette: Pekker Bálint (Polgár Zsolt, Kovács Tamás)

Iváncsa: Vörös – Bartha, Cziklin (Mondovics), Márki, Pribék (Serfőző), Sinka (Jankovics), Fodor, Szauter (Aradi), Facskó, Nédó (Ikwuoma), Balogh. Vezetőedző: Miskovicz Bálint
Puskás FC Kft. III: Zelena – Terplán (Boros), Radó, Királyvári, Harangozó (Kocsis), Horváth Á. (Kóbor), Szabó D., Nagy S., Szabó P. (Tóth A.), Gálos, Oláh (Jasper). Vezetőedző: Sipos Zoltán.

Gól: Fodor, Márki, Bartha, Facskó, Aradi, Balogh.
Sárga lap: 1-1

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM