Kilencgólos meccsen nyert a Seregélyes és már dobogós!
Gólzáporos meccset játszott a Seregélyes és a télen szerveződött Besnyő-Iváncsa II. csapata. A hazaiak győzelmükkel lépéselőnybe kerültek a bronzért folytatott csatában.
A Seregélyes tudósítója így fogalmazott:
“Nagyon nehéz mérkőzésre számítottunk. Így is indult, elég megilletődötten kezdtük a mérkőzést. Már az 5. percben egy szöglet után vendég lehetőség alakult ki, amit nem sikerült értékesíteniük. A 10. percben már Szurovcsják Lacának volt egy ziccere, amit sikerült a kapusnak védenie. Rá 2 percre egy tizenegyes gyanús szituációnál pöckölte még estében kapura, de szintén bravúrt mutatott be a vendég hálóőr. Ezután még futotta az ellenféltől egy kontrára, majd a 22. percben Puszta Ati egy parádés asszisztot jegyezhetett jobb lábbal miután Szurovcsják Laca is hihetetlen, de jobbal pofozta a kapuba a labdát.
Innentől kezdve beindultak a seregélyesi fiatalok. Rácz Geri bólintott be egy hosszúra beívelt labdát a 36. percben. A következő gólunkra mindössze 3 percet kellett várni, amikor nem éppen egyszerű szituációból, olyan 12 méterről Györe Robi fejelt parádésan a kapuba, hiába lökte a védő, a kapusnak esélye sem volt. Aztán a 44.percben Kű Tibike most nem gólpasszal, hanem egy nagyon okos szabadrúgás góllal állította be 4-0-ás a félidei eredményt.
Hogy ne legyen probléma, Rácz Gergő futott el a baloldalon a második félidő első percében, és a második gólját is megszerezte a meccsen, a 46. percben 5-0 ide. Tömérdek helyzetet alakítottunk még ki, Kű Tibike aztán megint villant és egy finom bokacsel után lágyan Rácz Geri elé ívelt, aki utolérhetetlen volt és mesterhármast jegyezhetett a 18-as fiú. Viszont még mindig csak az 57. percben voltunk, 6-0-s eredménnyel.
Sajnos leeresztettünk az utolsó 25 percre, és hiába volt Závotka két nagy védése, mind a kétszer visszapattant a csatár elé a labda, amit aztán bepofozott a kapuba. Később még egy öngólt is jegyezhettünk, de Závotka még ebbe is beleért. Ettől függetlenül uraltuk a meccset, akárki pályára lépett akart és ment, küzdött. Több gólt is lőhettünk volna, de ne legyünk telhetetlenek. A mérkőzés végén még egy momentum kiemelendő: Ihász Csabesz a mi 20 méteresünknél szerzett labdát, majd végig szólózta a pályát, maga mögött hagyva 8-9 vendég játékost. Sajnálhatjuk, hogy nem lett a végén gól belőle, pedig 3-1 elleni szituáció alakult ki. Maradt a 6-3-as végeredmény.
Az egész csapat hatalmasat játszott, gratulálunk! Meneteljünk így tovább, pillanatnyilag harmadik helyen tanyázik a csapat, az ifi pedig még mindig első. Próbáljuk meg megtartani. Hajrá Seregélyes! Köszönjük a szurkolást minden meccsen, nagyon sokat jelent, hogy ennyien kijönnek, kijöttök! Jobbulást a sérülteknek! Csak így tovább fiúk!”
Seregélyes – Besnyő-Iváncsa II. 6-3 (4-0)
Seregélyes, vezette: Almádi Sándor
Seregélyes: Závotka – Druzsin, Miklós, Princz (Penzer), Szurovcsják L. (Szurovcsják R.), Kű (Dezső), Helbig (Nagy B.), Puszta, Györe, Rácz (Kovács N.), Ihász.
Besnyő-Iváncsa II: Szilágyi – Molnár N., Restár, Kovács J., Paizs (Hepp), Deli, Mágocs, Fülöp, Mészáros, Béni, László.Edző: Rákász Kornél.
Gól: Rácz (36., 46., 57.), Szurovcsják L. (22.), Györe (39.), Kű (44.) illetve: Deli (66.), Mágocs (75.), Nagy B. (76., öngól)
Ajánlott cikkek: