Kikapott utolsó hazai mérkőzésén a Tordas a Pusztavámtól

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A már biztos kieső Pusztavám egy utolsó előtti percben szerzett gólnak köszönhetően mindhárom pontot elvitte Tordasról.

Sem a Tordas, sem a Pusztavám nem tudott a legerősebb kezdő tizenegyével kiállni az egymás ellen vívandó találkozóra. A hazaiaknál Farkas Zs. játékára nem számíthatott Hámori György eltiltás miatt, valamint Kun és Nagy volt a maródiak listáján. A vendégeknél a gólfelelős Katóka R. töltötte eltiltását, amely súlyos érvágás volt a pusztavámiak számára. Mindezek ellenére egyik kispad sem volt túlzottan “rövid”.

A tordasiak győzelemmel szerettek volna kedveskedni szurkolóiknak szezonbeli utolsó hazai mérkőzésükön, így támadó szellemben kezdtek. Komoly meglepetésre azonban a félidő derekán a jóval esélytelenebb Pusztavám került előnybe. Egy sarokrúgást követően Magosi fejelt Szabadi hálójába. A szünetig újabb gól nem született, hiába próbálkoztak az egyenlítéssel a vendéglátók becsülettel.

A folytatásban aztán nem kellett sokat várni arra a bizonyos tordasi gólra, Vörös alakította 1-1-re az állást. Továbbra is záporoztak a lövések a pusztavámi Hadnagy kapujára, ám vagy a védők blokkoltak, vagy a hálóőr mentett, vagy a szerencse volt a vendégekkel. Mintha átok ült volna ezen a napon a tordasiakon, akik még tizenegyesből sem tudtak betalálni. A kihagyott hazai helyzetek – ahogy az lenni szokott – megbosszulták magukat. Egy perccel a lefújás előtt, amikor már válaszra sem igen maradt ideje a Tordasnak, betalált a Pusztavám. Mint utóbb kiderült, Katona gólja három pontot ért a sereghajtónak.

A szezont a Tordas Móron fejezi be, míg a Pusztavám a Polgárdi ellen, hazai pályán búcsúzhat a megyei első osztálytól.

Tordas – Pusztavám 1-2 (0-1)
Vezette: Wehovszky Gergő (Makk Péter, Pataki Dániel)

Tordas: Szabadi – Bakos R. (Závodszky), Tőke, Madar, Kőszegi, Pongrácz, Szmok, Németh B., Vörös (Szabó T.), Hadnagy (Bakos L.), Farkas. Vezetőedző: Hámori György
Pusztavám: Hadnagy – Bedő, Kertai, Rozembaum, Fülöp (Ulaki (Kiss V.)), Magosi, Katóka M. (Netzkár), Katona, Molnár A., Nagy G., Veress (Sallói). Vezetőedző: Kocsis Jenő

Gól: Vörös (54′) illetve: Magosi (23′), Katona (89′)
Sárga lap: 0-1

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM