Jótékonyságra fordította a Sárszentágota a Zichy elleni jegybevételt!

Fejér megye, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Egy tragikus baleset kapcsán jótékonysági akciót szervezett a Sárszentágota csapata, amely a Zichyújfalu elleni találkozó teljes bevételét nemes célokra ajánlotta fel. A találkozón három gól született.

A Sárszentágota tudósítója így fogalmazott:
“A mérkőzést nagyon röviden fogom most összefoglalni, mivel talán több nem is volt (sajnos) ebben a hétvégi bajnoki mérkőzésen. Mindkét csapat szint alatt teljesített, mind a vendégek és mind a hazaiak is. A Zichy a meccs elején vezetést szerzett Pap révén. Majd mindenki várta az ágotai már-már megszokott ébredést, mert hát tavasszal mondhatni szokássá vált nálunk, hogy egy korán bekapott gól után kezdünk el igazán focizni, igazán jól focizni… Ez sajnos most nem jött, de még annyira megzavarta a mérkőzést a gól, hogy igazi izzadságszagú erőltetett foci lett a vége mindkét fél részéről. A félidő előtt 4-5 egyérintős passzból Bognár- Knapp – Ludányi – Grigoliát és Grega végállomással egyenlítettünk a 31. percben, ami visszahozta a tüzet egy pillanatra mindenkiben, de szó szerint csak egy pillanatra.

Nem tudunk magyarázatot adni, mi volt velünk vasárnap ebben a 90 percben, egyszerűen ez a tipikus nem jött össze semmi, de Zichy sem teszi ki ezt a teljesítményét a vitrinbe, hiába lőtték meg a győztes gólt az 54. percben, ismételten Pap révén. Ha a tavasszal remekül szereplő Sárszentágota nem fog ki egy ilyen napot, akkor ez bizony egy szórakoztató sok gólos derbi lett volna, de hát már mindegy is ezen rágódni, menni kell tovább. Mindig nem lehet hibátlanul 100%-on pörögni, most nem jött ki a lépés. Legközelebb az Iszkaszentgyörgy ellen javíthatunk idegenben!

Volt a mérkőzésnek egy jótékonysági gyűjtése, amit az egész egyesület nevében megköszönünk a szurkolóknak és mindenkinek, aki beleadott. Egészen pontosan 55.700 ft gyűlt össze vasárnap, amiért nagyon hálás lesz a kislány és az apukája, akik anya és nagymama nélkül maradtak, az ő nevükben is köszönjük! Ez egy hatalmas összefogás és nagyon nagy respect mindenkinek! Köszönjük!”

jótékonysági akciót a Mányi TK kezdeményezte. A Mány következő hazai mérkőzésének teljes jegybevételét a félárván maradt kislánynak és az édesapának ajánlják fel.

Sárszentágota – Zichyújfalu 1-2 (1-1)
Sárszentágota, Vezette: Szabó Gyula

Sárszentágota: Golenya (Szabó V. 75.) – Knapp, Virág F., Virág L., Kálmán (Barabás 60.), Schneider, Grigoliát (Fövényi 62.), Grega, Bognár (Kiss J. 73.), Matányi, Ludányi.
Zichyújfalu: Horváth F. – Tömör L., Németh Z., Winklár, Pap, Dezső (Mozbauer 84.), Rátkai, Újfalusi, Tömör Cs., Tridinger, Szegi.

Gól: Grega (31.) illetve: Pap (12., 54.)

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM