Jól szerepelt a Bicske a Mol Vidi II ellen!

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A Vukmir-csapat Bicskén fogadta a fehérváriak második számú csapatát.

A Bicske blogján a következő tudósítás jelent meg:

Székesfehérvárra jókora felhőszakadás zúdult az éjjel, így joggal kérdezték a reggeli órákban a “videotonos” klubvezetők, hogy lesz-e felkészülési mérkőzés Bicskén. Városunk kimaradt az égi áldásból, mindössze a kezdés előtt fél órával esett némi eső, ami aztán a találkozó nagy részében háborítatlanul hagyta a két csapatot, így nem volt akadálya az összecsapásnak. Vukmir Dragan ezúttal – egy héttel az első tétmérkőzés előtt, amely a Velence elleni idegenbeli Magyar Kupa mérkőzés lesz – a Zelizi – Solt, Sötét, Burucz, Köntös – Pump, Harangozó – Tornyai, Varga, Peinlich Sz. – Móri összetételű kezdőt küldte pályára. Csereként Dombai (66.p. Móri helyett), Katona (66.p. Tornyai helyett), Valentics (78.p. Varga helyett) és Klinger (80.p. Peinlich Sz. helyett) kapott lehetőséget.

A papírformának megfelelően Tímár Krisztián csapata – amely több játékost is megkapott az NB I-es keretből erre a napra – az első percektől kezdve nyomás alá helyezte a bicskei kaput, igyekeztek folyamatosan letámadni, ám a védelem hibátlanul bírta. Szórványos ellentámadásokra is futotta, amelyek közül elsőként Móri alig célt tévesztett távoli lövése jelentette az első hazai helyzetet. Nem sokkal később már a felső lécen csattant egy Vidi-lövés és a 35. percekben a vezetést is megszerezte az NB III-as gárda. Beszorult a bicskei védelem a szögletzászló környékén, s a labdavesztés után a bepasszolt labdát Pápai 11 méterről ballal a kapu bal sarkába helyezte (0-1).

A második félidőben is mezőnyfölényben játszott a Vidi, azonban egyre többször sikerült szabadulni a szorításból és formás bicskei támadásokat indítani. Az egyre kiegyenlítettebbé váló mérkőzés 73. percében váratlanul növelték előnyüket a vendégek, amikor egy jobboldali beadást Mocsi kapásból, laposan helyezett a jobb alsó sarokba (0-2). A BTC nem adta fel és a 83. percben jött a szépítés! Katona próbálkozott távolról, majd Köntöstől került a labda az elöl helyezkedő, alig 3 perce beállt Klinger elé, aki szinte reflexszerűen lőtt az ötösről védhetetlen gólt (1-2).

Összességében nagy csatát, számos kemény összecsapást hozó mérkőzést vívtak a csapatok, időnként az indulatok is elszabadultak, de végül békességben fogyasztotta el mindkét gárda a jól megérdemelt pizzáját a klubházban. A Bicske ezúttal 90 percen át, ezen a szinten hatalmas iramban, erősebb csapat ellen gyakorolhatta a fegyelmezett, taktikus védekezést és a folyamatosan letámadó ellenfél elleni támadásépítést. Mindez bizonyára hasznos lesz az augusztus 4-i velencei kupameccs, majd a 19-i Tordas elleni hazai idénynyitó előtt. Utolsó felkészülési mérkőzését július 31-én kedden 18.30-tól vívja a BTC az Oroszlány csapata ellen a Kerecsendi Kiss Márton utcai sporttelepen.”

Forrás: 2060.blog.hu

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?