Hatgólos meccset játszott a Mány és a Felcsút!
Gólokban, eseményekben gazdag mérkőzést vívott egymással a középmezőnyben tanyázó Mányi TK és a Puskás Akadémia harmadik számú alakulata.
A Mányi TK tudósítója így fogalmazott:
“Vasárnap, tartalékos, hiányzókkal tarkított csapatunk, 4-2 arányú vereséget szenvedett, a bajnoki tabellán 2. helyen álló felcsúti csapattól.
Változatos időjárás, és változatos játék jellemezte a találkozót, amely színvonalában, jellegében jó közepes mértéket ütötte meg. Sajnos nem voltuk elég “élesek”, ennek ellenére helyt állt a csapat, hiszen a lehetőségeinket, és a rendelkezésre álló csapatot értékelve, mindenki megtett mindent a jó eredmény eléréséért. A múlt heti, parádés móri játékot nem sikerült megismételni, nyilván nem vagyunk még elég jók ahhoz, hogy hétről-hétre, ellenféltől függetlenül ugyanazt a játékminőséget produkáljuk.
A hozzáállással, küzdőszellemmel, vagyis az alapelvárásokkal most sem volt gond, a vezetést is megszereztük, rúgtuk két szép gólt, ennek ellenére összességében elmondható, a vendégek ennyivel előttünk járnak, mind mennyiségben, mind minőségben. A Felcsút győzelme megérdemelt, ennek ellenére dicséret illeti a mányi legényeket is, a pályára lépők mindegyike tette a dolgát, ma ennyire volt ez elég. 1-4 után is próbáltuk nyomás alá helyezni a Szabó Dani vezette vendégvédelmet, de ezen a vasárnapon a jól, motiváltan játszó felcsúti csapatot csak megszorongatni tudtuk! Gratulálunk a győzelmükhöz!
A vereség ellenére, semmi nem változott, ahogyan nincs csoda, úgy nincs pokol sem, haladunk, tesszük a dolgunkat, mert tisztában vagyunk a céljainkkal, és a jobb, rosszabb periódusokat mind-mind eszköznek fogjuk felhasználni a későbbi sikereinkhez! Köszönjük a lelkes jelenlétet, és segítséget a szurkereinknek, és várunk Bennetek vasárnap, Válon, 17 órakor is!”
Mány – Puskás FC Kft. III. 2-4 (1-3)
Mány, vezette: Szűcs László
Mány: Sátori V. – Mohácsi (Farkas R.), Apostagi, Pál, Szabó L., Jakab, Radovics, Budai, Gonda, Birta, Bederna.
Puskás FC III: Miklós – Gajdos, Szabó D., Jelinek (Heitler), Kovács J. (Komáromi), Harangozó, Oláh, Szabó P., Tóth A., Királyvári, Gálos (Boros). Edző: Szabó Dániel.
Gól: Farkas R. (13.), Pál Z. (87.) illetve: Tóth A. (19., 47.), Oláh (14.), Gálos (45.)
Ajánlott cikkek: