Hatgólos meccsen nyert a Mór Felcsúton

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Osgyán duplázott, a Mór pedig magabiztosan nyert a Puskás FC Kft. III. csapata ellen. A hazaiak sorsa az első félidőben pecsételődött meg, amikor tíz főre fogyatkoztak.

Kellemetlen, szeles időben kezdődött meg Lak Balázs sípszavára a felcsútiak és a Mór összecsapása. Az első félidőben a vendégeket támogatta a szél, éltek is a lehetőséggel: a 18. percben Osgyán lépett ki jó ütemben a hazai védők gyűrűjéből, majd Zelena mellett laposan a hosszúba gurított. Kevesebb, mint öt perccel később még inkább főhetett a hazaiak mesterének, Sipos Zoltánnak a feje: Kocsis a kiállítás sorsára jutott az iménti gólszerző ellen elkövetett szabálytalanság nyomán, így tíz emberrel volt kénytelen folytatni a találkozót a Puskás III.

Ahogyan az várható volt, ezt követően gyorsan le is rendezte a három pont sorsának kérdését a Mór. Egy szöglet utáni lepattantót Handl juttatott a hazai kapuba, majd a félidő végén Osgyán volt eredményes, miután egy remekbe szabott indítás után második gólját is megszerezte. A szünetre 0-3-mal vonulhattak a csapatok.

A folytatásra azonban nem feltartott kézzel jöttek ki a felcsúti futballisták, ezt bizonyította Kóbor találata a 49. percben. A hazai remények azonban nem éltek túl sokáig, hiszen négy perccel később Kaszás szabadrúgásból, mintegy húsz méterről nagy gólt lőtt, ismét háromra növelve a csapatok közti különbséget. Tóth hajrában szerzett gólja csupán a szépségtapaszt jelentette a Puskás III. számára, a vendégek győzelme nem forgott kockán a hátra lévő időben.

A hazaiak a jövő héten a Sárosd ellen javíthatnak, míg a Mór győzelmének köszönhetően tartja a lépést az élmenőkkel, és továbbra is harmadik. A következő fordulóban azzal a Martonvásárral csapnak össze a móriak, akikkel a kupában is megmérkőznek a nyolc között.

Puskás FC Kft. III. – Mór 2-4 (0-3)
Vezette: Lak Balázs (Hegedűs László, Nagy László István)

Puskás III: Zelena – Szabó D., Kocsis R., Heitler (Jasper), Harangozó, Tóth A., Gál T. (Boros), Pozsgai (Sebján), Terplán, Oláh (Kóbor), Királyvári. Vezetőedző: Sipos Zoltán.
Mór: Kiss M. – Bátki (Joó), Végvári (Wachtler), Handl, Tar, Kaszás, Köbányai, Cseszneki, Klémán (Vajda), Osgyán, Mayer (Gál D.). Edző: Törő Gábor.

Gól: Kóbor (49′), Tóth A. (80′) illetve: Osgyán (18′, 37′), Handl (32′), Kaszás (53′)
Sárga lap: 2-1
Kiállítva: Kocsis R. (22′, Puskás FC Kft. III.)

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM