Győzött és második helyről várja a folytatást a Perkáta!

Fejér megye, Fejér Megye II
Facebook
Facebook
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A Megye III-as bajnokok csatáján értékes pontokat gyűjtött a Kerekes-csapat.

Szabadbattyánba látogatott Kerekes Béla vezetőedző csapata. A perkátai tréner így nyilatkozott a találkozót követően:

“Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki a mérkőzés során, de a támadás befejezésekbe folyamatosan hiba csúszott. Sőregi gólja után kicsit meg tudtunk nyugodni, aztán a második játékrészben Simon Attila Martin talált fejjel az ellenfél kapujába. A Battyán 11-esből szépíteni tudott, de egyenlíteni már nem, így sikerült elhozni a 3 pontot.

Erdős Károly szakosztályvezető úr ezúton is nagyon szépen köszöni a csapatot elkísérő szurkolóinknak a támogatást!”

Szabadbattyán – Perkáta 1-2 (0-1)
Szabadbattyán, vezette: Stumpf Tamás.

Szabadbattyán: Janky – Alimán, Végh, Kelemen, Szimán, Balla K. (Magda), Méreg, Takács T., Farádi, Schultz, Kovács G. (Penczer).
Perkáta: Kovács Á. – Papp A., Reith (Galkó), Takak (Özsah), Boronyai (Simon A.),– Tóth A., Sőregi (Jákli), Fehér, Fazekas, Kápolnási, Pap (Vincze). Vezetőedző: Kerekes Béla.

Gól: Méreg (77., 11-esből) illetve: Sőregi (24.), Simon A. (57.)

Forrás: Perkáta SE Facebook

Facebook
Facebook
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?