Gólzáporos meccsekkel zárták a szezont az Adony csapatai!

Fejér megye, Fejér Megye II, Utánpótlás
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Adony ifjúsági csapata 17 gólos meccsen diadalmaskodott kiütéssel, míg az adonyi felnőtt a Sárbogárd II. ellen játszott szintén gólgazdag mérkőzést.

Az Adony VSK vezetősége így tudósított:
“Véget ért a tavaszi forduló az ifi és a felnőtt csapat számára is. Szombat délelőtt az ifi Kulcs csapatával mérkőzött meg, sajnos a kulcsi csapat csak 9 fővel állt fel, és ez miatt el is vesztették a meccset 13-4-re.

A felnőtt csapat a Sárbogárd II. együttesével játszott, ahol az első félidőben Vukajlovics Péter fejelését ugyan a védő még megpróbálta kimenteni a kapuból, de ezt már a partjelző beintette, hogy bent volt. Majd az ellenfél is betalált, ezután Varga Zoltán fejelt egy gólt és még az ellenfél is besegített nekünk, sikerült egy öngólt rúgniuk.

A második félidőben nem igazán sikerült a játék, nem tudtunk gólt szerezni és nem tudtuk megtartani a vezetést sem. Az ellenfél még kétszer a kapunkba talált, így az eredmény 3-3. Most jön egy kis szünet, utána folytatjuk majd az őszi szezonban. Kívánunk jó pihenést.”

Adony felnőtt és ifi csapata egyaránt a 8. helyen zárt a Megye II-es korosztályos bajnokságában.

Az Adony felnőtt csapata a felsőházban fejezte be a 2016/2017-es szezont
Az Adony felnőtt csapata a felsőházban fejezte be a 2016/2017-es szezont – fotó: Adonyi VSK facebook

Adony – Sárbogárd II 3-3 (3-1)
Adony, vezette: Pekker Bálint.

Adony: Hamar – Budai, Szántó I. (Böjte L.), Szántó P., Lédeczi (Bere), Németh T., Varga Z., Vukajlovics P. (Böjte D.), Erdei (Tóth T.), Czeilinger, Nebucz.
Sárbogárd II: Brúzsa – Vagyóczki, Kacz, Rigó (Dombi), Nagy T., Berta, Pajor L. (Somogyi), Vámosi, Gráczer, Krajcsovics, Pajor T. Edző: Pajor László.

Gól: Vukajlovics P. (5.), Varga Z. (27.), Kacz (öngól, 42.) illetve: Krajcsovics (19.), Pajor T. (53.), Gráczer (64.).

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM