Fegyelmezett játékkal rabolt pontokat a Mór II. a Csórtól
Semmi sem jött össze a csóriaknak ezúttal.
A Csór tudósítója így fogalmazott:
“Hűvös idő fogadta a csapatokat. Hiába, novembert írunk, eljött ennek is az ideje. Egy nagyon masszív Mórra számíthattunk, amely elöl nem túl hatékony, ám hátul nagyon jól megszervezi magát.
Az első félidőben főleg mezőnyjáték folyt rengeteg hibával. Az ellenfél nem mutatott semmit, de nem is neki kellett volna. Mi pedig képtelenek voltunk a tőlünk többnyire megszokott kombinatív játékra. Rengeteg volt az eladott labda. A középpályáról kevés értékelhető labda jutott a csatárokhoz. Ami pedig eljutott, az el is halt. 0-0-ra álltunk 45 perc után.
Ez hazai pályán legutóbb 2015. október 11-én fordult elő velünk. Kivel játszottunk akkor? A Mór II-vel.
A második félidőre kicsit felpörögtek a csapatok. Egy-egy helyzet itt és ott. Úgy tűnt, egygólos mérkőzést láthatunk. Sajnos a játékunk nem javult. Mintha a lábak ólommal lett volna megöntve. Aztán a 73. percben egy szöglet után a vendégek középpályása árván maradt az ötösön belül, s ha már ott volt, akkor be is fejelte, 0-1. Sajnos az az érzése volt a szurkolóknak, hogy ma nem fog összejönni az egyenlítés. Nem a hit hiányzott a lelátóról, hanem ez a nap ilyenre sikerült. És a végeredmény ez maradt.
A szezont a jövő héten a Herceghalommal zárjuk hazai pályán 13 órakor.”
Csór – Mór II. 0-1 (0-0)
Csór, vezette: Ibriksz Máté
Csór: Németh Zs. – Balázsik, Vári (Viderman 82.), Csera, Mázsa, Radnics, Budai, Právics, Tolnai (Katona I. 64.), Nyakas (Kovács P. 71.), Kaufmann A.
Mór II.: Nagy M., Nagy M. (Loi 85.), Hárer, Klein (Hováth P. 71.), Schábel (Czövek 59.), Nyevrikel, Ács, Koller, Dreska, Wachtler, Elek, Nagy M.
Gól: Ács Krisztián (73.)
Forrás: A csóri labdarúgás története Facebook
Fotó: Bikárdi László