Ezüstöt ért a Bicske győzelme a Polgárdi ellen! FOTÓK!

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Szombaton a Bicske a Polgárdival csapott össze Csákváron. A bicskeiek számára a második hely bebiztosítása volt a cél, amelyet szoros mérkőzésen a hajrában sikerült elérni.

A Bicske tudósítója így fogalmazott:
“Habár a közvetlen rivális Iváncsa és Mór még egyaránt 2-2 találkozót vív meg, szombaton a bicskei fiúk pontot tettek az éremharc végére. Eldőlt, hogy fényesen csillogó ezüstérmet akasztanak a jövő héten a nyakukba és az már korábban kikristályosodott, hogy az Iváncsa csapatát legfeljebb utolérni tudják, nagyságrendekkel jobb gólkülönbségük miatt megelőzni nem.

A sorsát saját kezébe akarta venni a BTC, ennek ellenére sárga lapok és sérülések, betegség miatt erősen tartalékos csapat futott ki a pályára a késő délutáni időpont ellenére rekkenő hőségben lejátszott bajnokin. Milinte 7 – Máté 5, Sötét 6, Máj 6, Köntös 5 – Szilágyi 6, Bencze 5, Pump 5 – Molnár 6, Németh 6, Varga 6 mellett Deák 6 (52.p. Bencze helyett) és Szarvas 7 (78.p. Pump helyett) kapott bizonyítási lehetőséget.

Az Iváncsa elleni derbihez hasonlóan ezúttal is góllal indítottak a hazaiak. A 2. percben Máj hosszú indításával Németh lépett, majd 18-ról pontosan lőtte ki a jobb alsó sarkot (1-0). Három perccel később Varga átadásából ugyanő lőtt laposan hasonló távolságból Bernáth kezébe. A 10. percben Kosztolányi esett el gyanús körülmények között a 16-oson belül, Szűcs László játékvezető határozottan intett továbbot. Két perc múlva Varga lőtt lesgólt szinte az alapvonalról, majd a 17. percben érkezett a hidegzuhany! Vendég partdobás után Tóth szánta el magát 24 méterről és talán élete gólja lett a jobb felső sarokba hulló labdából (1-1).

Megfogta a Bicskét a váratlan egyenlítés, míg a vendégek fellelkesültek, védekezésük még határozottabbá vált. A 30. percben Schultz lövését fogta Milinte, majd Csizmadia és Köntös is próbálkozott közel 30 méterről – sikertelenül. A 35.percben a Polgárdi kihagyta az első meccslabdát! Kosztolányi játszotta magát tisztára és 14 méterről ajtó-ablak helyzetben a bal felső sarok mellé csavart. Szilágyi két kísérlete után a 41. percben egy felívelést Farkas lőtt keresztbe az ötösön, de több vendégcsatár is lemaradt róla. Németh még 16-ról telibe trafálta a felső lécet, majd következett a pihenő.

A gyér számú nézősereg előtt Kosztolányi helyzetével indult a második játékrész, majd Sötét közeli fejessel veszélyeztetett. A 66. percben Molnár beadását Németh a bal kapufa tövénél sem tudta gólra váltani. Érezhetően görcsössé vált a Bicske, semmi nem sikerült, mindig elpattant a labda vagy az utolsó pillanatban érkezett egy polgárdi becsúszó láb. A 69. percben Varga szöglete után Sötét fejese a felső lécet érintve hagyta el a játékteret. nem sokkal később Németh fejelt fölé, majd Kosztolányi 24 méteres szabadrúgását fogta Milinte.

A 80. percben eldőlt a mérkőzés! Molnár küzdött meg a bal oldalon a labdáért, jól adott be és az üresen hagyott – mindössze 2 perce a pályán lévő – Szarvas 3 méterről a kapu bal oldalába fejelt (2-1). Egy perc múlva Németh lőtt még egy felső lécet, majd Molnár 25-ről próbálkozott. A 88. percben Németh 14 méterről ezúttal a jobb kapufát lőtte telibe és a találkozó utolsó percében Bernáth még felszedte előle a labdát.

Vége! 7 év után újra ezüstérmes a BTC! Szombaton 17.00 órától érkezik a Sárbogárd a csákvári füves centerpályára, majd kezdetét veszi a jól megérdemelt éremátadó ünnepség! Várunk mindenkit, csak a Bicske!”

Bicske - Polgárdi

kép 1 / 6

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM