Először nyert Felcsúton a Csór!

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A csóriak a jövő csapatát építik, mely a jelek szerint jó ütemben fejlődik.

A Csór tudósítója így írt:

“A 27. fordulóhoz érkeztünk. A fiúk ma Felcsútra látogattak, a Puskás harmadik csapata látott vendégül minket. Az idegenbeli road show egyik pikáns állomása. Felcsúton eddig még nem tudtunk pontot szerezni.

Ahogy már utaltam rá, nem mi voltunk az esélyesek. És innentől fogva az információim Bíró Zsolt elnök úrtól származnak. Az első félidőben felváltva forogtak veszélyben a kapuk. Ziccer itt is, ott is. Nálunk Kalapács remek napot fogott ki. Sajnos a félidő végén egy ütközés után agyrázkódást szenvedett (friss hír, hogy jobban van).

A második félidőben Vári váltotta. De ne siessünk, hiszen a 33. percben egy kapu előtti kavarodást Radnics váltotta gólra. Attilának ez volt a nyolcadik bajnoki gólja. Ne feledjük, alapvetően a védő zónából zárkózik fel a támadásokhoz. A második félidőben is sorban alakítottuk ki a helyzeteket. A mai napon azonban a védekezésünk volt átlagon felüli. Kicsit talán túl kemények is voltunk (5 sárga volt a jussunk – Lehota nem kapott!!!). A győzelmünk bebiztosítását eléggé a végére hagyták a srácok. Budait vágták fel a 92. percben a 16-oson belül. Kaufmann volt a büntető. És nem is hibázott, 0-2!

Kiemelendő, hogy a Pest megyei játékvezetők végig korrektek voltak. A győzelmünkkel a 9. helyre léptünk fel. Van még 3 forduló, van még lehetőség 9 pont megszerzésére. Matematikailag befuthatunk a 8. helyre is, de itt most már nem erről szól a történet. Itt már a jövő csapata formálódik. Valami erős, valami nagyon jó!”

Puskás Akadémia FC III. – Csór Truck-Trailer 0-2 (0-1)
Felcsút, vezette: Gyana Gergely

Puskás Akadémia FC III.: Lugosi – Szabó D., Takács (Heitler 73.), Kovács J., Boros, Pálfi, Komáromi, Molnár Á., Farkas J., Királyvári.
Csór: Kalapács Á. (Vári 46.) – Kalapács R., Lehota (Balázsik 79.), Pécsi, Radnics, Budai, Potronai, Kásler, Kovács P. (Zs. Nagy 56.), Mázsa, Kaufmann.

Gól: Radnics (33.), Kaufmann (93., 11-es)

Forrás: A csóri labdarúgás története (Facebook)

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?