Elmozdult a kieső helyről a Vajta!

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Hatpontos rangadót játszott egymással a két alsóházi gárda, a forduló előtt sereghajtó Vajta és a bravúros eredményekkel rendelkező Ráckeresztúr.

Az első négy forduló során egy pontot gyűjtő Vajta első hazai győzelmére készült a Ráckeresztúr ellen. A vendéglátó számára nem ígérkezett egyszerűnek terve végrehajtása, hiszen a keresztúriak a Kisláng kivételével nem kaptak ki a jó erőkből álló Kápolnásnyék és a Szabadegyháza alakulatától sem.

Eredetileg Joháczi védte volna a házigazdák kapuját, ám a bemelegítésnél kiderült, a Sárbogárdon összeszedett sérülése miatt nem tudja vállalni a feladatot, így Fehér kapott lehetőséget. A találkozó elején felváltva forogtak veszélyben a kapuk. A Vajta Kovács Dániel, Sinka és ifj. Kovács Nándor révén alakított ki veszélyes támadásokat, míg a vendégek leginkább pontrúgások után kerültek helyzetbe. Idővel a vajtaiak mezőnyfölénybe kerültek, melyet Sinka kapufája jelzett. Végül a hazai nyomás a szünet előtt góllá érett: ifj. Kovács Nándor emelte középre a labdát, amelyet a középen érkező Kovács Dániel bólintott a hálóba. 1-0-ás eredménnyel mehettek szünetre a csapatok.

A második játékrész elején szabadrúgáshoz jutott a Vajta a tizenhatos sarkától mintegy 5 méterre. A pontrúgást ifj. Kovács Nándor végezte el, élesen kapura lőtt, a labda útját takarta egy ráckeresztúri játékos, a játékszer végül érintés nélkül landolt a kapuban, 2-0!

ifj. Kovács Nándor szabadrúgása érintés nélkül landolt a Ráckeresztúr kapujában - fotó: FociDrukker.com
ifj. Kovács Nándor szabadrúgása érintés nélkül landolt a Ráckeresztúr kapujában – fotó: FociDrukker.com

Nem tudta azonban sokáig őrizni kétgólos előnyét a vendéglátó. A hajrá elején a tizenhatos és az alapvonal találkozásánál jobboldalról tört kapura egy ráckeresztúri támadó, középre adott labdáját Borsos lőtte a hálóba. Negyed órával a lefújás előtt már egál volt az állás, egy nem akármilyen góllal. A kaputól mintegy 35 méterre járt Horváth, aki nem vállalt fel párharcot, nem bonyolódott cselekbe, inkább lövésre szánta el magát. A lövés nem tűnt erősnek, viszont pontos volt, a léc alatt a bal felsőben kötött ki, 2-2. A hátra lévő időben nem tudott komoly helyzetet kialakítani a Vajta, azonban a Ráckeresztúr sem tudott már betalálni, így 2-2-es döntetlen született.

A Vajta elmozdult a kieső zónából, és két helyet javítva a 14. helyről várhatja a sereghajtóvá visszacsúszó Rácalmás elleni ütközetet a három pont megszerzésének reményében. A Ráckeresztúr izgalmas mérkőzést játszhat hazai pályán a kétarcú Pusztaszabolcs ellen.

Vajta - Ráckeresztúr

kép 1 / 11

Vajta – Ráckeresztúr 2-2 (1-0)
Vajta, vezette: Nagy Károly.

Vajta: Fehér – Szalai, Orsós, Polyák, Király, Sinka (id. Kovács N.), ifj. Kovács N. (Joháczi), Kovács D. (Tóth B.), Tángli G., Tángli Cs. (Móri), Rupa. Edző: Meister István

Ráckeresztúr: Csapó Cs. – Lakatos, Neuvert, Bendák (Takács B.), Dani, Hartai, Borsos (Mészáros), Horváth B., Takács M. (Csapó D.), Cseppen, Cseprekál.

Gól: Kovács D. (43.), ifj. Kovács N. (53.): illetve: Borsos (66.), Horváth B. (77.)

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?