Hollywoodi drámával zárult a Pusztavám és a Mór rangadója!

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Az eseménytelen első félidőt követően öt gólt hozott a második játékrész, nem is akárhogy: őrült fordulatokat tartogatott a derbi!

A Mór II. tudósítója így fogalmazott:

“A múltheti győzelmet követően úgy tűnt, hogy sikerül kimászni a gödörből, de ez sajnos Pusztavámon ezúttal sem jött össze.

Egyik csapat sem esett egymásnak, jól járattuk a labdát és mezőnyfölényben fociztunk. Az első félidő közepén Kollert buktatták a tizenhatoson belül, de a játékvezető sípja néma maradt. Ezt követően Vachtler kapott szép labdát, de lövését hárítani tudta a hazai kapus. Mindkét félnek adódtak helyzetei, és minden téren jobbnak bizonyultunk, de gólt nem hozott az első játékrész.

A második félidő elején azonban megszerezte a vezetést a hazai gárda. Egy fejest követően kapusunk még bravúrral hárított, de a kipattanó labdát Katóka elé passzolták, aki közelről nem is hibázott. Az 57. percben Vincze Viktor iramodott meg és becselezte magát a kapu előterébe, majd okosan a kapuba passzolt. A 67. percben már nálunk volt az előny! A hazaiak védője majdnem a saját kapujába talált, ám kapusuk még védeni tudott de a kipattanóra remekül érkezett Elek Ramón, aki megszerezte a vezetést csapatunknak!

Már-már úgy tűnt, hogy a hazaiak beletörődtek a vereségbe, többnyire beadásokkal próbálkoztak, de hol kapusunk, hol pedig a védőink voltak résen. A 87. percben egy hibát követően mégis egyenlíteni tudtak a hazaiak, a csereként beállt Veress volt eredményes. A 89. percben pedig jött a csattanó. Egy újabb védelmi hibát ismét Veress használt ki, aki megszerezte a vezetést az utolsó percekben. A hosszabbításban, előbb Nyevrikel fejelt fölé egy beadást követően, majd Vachtler szabadrúgását tolta a léc fölé a hazai portás. Az eredmény nem változott, sajnos ezen a találkozón sikerült legyőzni magunkat.”

A Pusztavám megharcolt a három pontért a Mór II. ellen - fotó: bbse.hu
A Pusztavám megharcolt a három pontért a Mór II. ellen – fotó: bbse.hu

Pusztavám – Mór II. 3-2 (0-0)
Pusztavám, vezette: Varga György.

Pusztavám: Kiss V. – Véninger, Varga L. (Jullich), Kertai, Molnár A. – Czéh M., Varga J., Magosi, Katona – Katóka M., Tanka (Veress). Vezetőedző: Kocsis Jenő.
Mór II: Cseszneg – Vincze (Schábel), Hárer, Vachtler, Tetzli – Fojtyik, Koller, Dreska, Czövek – Szántó (Nyevrikel Gábor), Elek.

Gól: Veress (87., 89.), Katóka M. (47.) illetve: Vincze (57.), Elek (67.).

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?