El kell fogadni, hogy a 2019/2020-as szezonnak lőttek!

Fejér megye, Fejér Megye I, Fejér Megye II, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Nincs reális esély a folytatásra.

Amióta Európában megjelent a koronavírus, tudni lehetett: csak idő kérdése, mikor jelenik meg Magyarországon is. Március 4-én aztán bekövetkezett ez is, amikor két iráni diáknál mutatták ki a világméretű járványt okozó kór jelenlétét.

A koronavírus terjedésével kapcsolatban az ázsiai tapasztalatok alapján már prognosztizálható volt: agresszívan fog terjedni, és előbb-utóbb exponenciálisan fog nőni a megbetegedések, és sajnos várhatóan a halálos áldozatok száma is. Most éppen ennek a küszöbén állunk.

A kormány egyre másra vezette be az intézkedéseket, amelyek a célt szolgálják, hogy minél kevesebb ember érintkezzen egymással. Ehhez képest az MLSZ kissé késve, de március 16-án bejelentette, nem rendezik meg a bajnoki labdarúgó mérkőzéseket még zárt kapuk előtt sem, hiszen a játékosok egy zárt öltözőben különösen könnyen fertőzhetik egymást, még akkor is, ha tünetmentesek – persze ez a pályán történő kontaktok során sem kizárt.

A nagyon optimista forgatókönyv szerint májusban folytatódnának a bajnokságok. Elsőként az olaszok állították le a legmagasabb szinteken is a pontvadászatokat, március 11-én rendelték el Itáliában az országos karantént. Az elmúlt időszak alatt nem hogy nem csökkent, hanem drasztikusan emelkedett a megbetegedések és elhalálozások száma, és nem látni, hol a vége.

Kínában – ha lehet hinni az adatoknak – mintegy két és fél hónapra volt szükség ahhoz, hogy megfékezzék a járványt, és elkezdjenek részben újraindulni a gyárak, ám a labdarúgó bajnokság a február 22-es, tervezett idénykezdethez képest csak 2 hónappal később indulhat újra a jóslások szerint. Azt követően tehát, hogy bejelentették, hogy a járvány kibontakozásának vége, még mindig kell várni egy hónapot.

Ha Magyarországon is sikerül két és fél hónap alatt úrrá lenni a koronavíruson, az azt jelenti, hogy május közepétől számítva kellene még egy hónap, hogy újraindulhassanak a bajnokságok, ami június közepi kezdést jelentene.

Túl azon, hogy a hazai éghajlati viszonyok között erőteljesen megkérdőjelezhető lenne, hogy van-e értelme június közepén bajnokikat játszani, jogilag is elég nehéz lenne mindezt kivitelezni. A legtöbb NB I-es játékosnak június 30-án jár le a szerződése. Két hét alatt értelemszerűen nem lehet nyolc NB I-es fordulót lebonyolítani. A másik probléma, ha túlnyúlik ezen a ponton a tavaszi idény, akkor gyakorlatilag nyári szünet nélkül kellene megkezdeni az őszi szezont, ami képtelenségnek tűnik.

Megyei szinten kicsit más a helyzet persze, Fejér megyében a legtöbb felnőtt bajnokságban még el sem kezdődött a tavasz. Akárhogy tologatjuk a szüneteket, vagy nyári, vagy téli szünet nem lenne, amit a játékosok, családjaik, a vezetők és a pályák is erősen megsínylenének. A hétközi fordulóknak pedig nincs realitása, hiszen szemmel látható, mekkora problémát okoz egy amatőr klubnak az, hogy egy szerdai kupamérkőzésre ki tudjon állni a munkahelyi elfoglaltságok mellett.

Maradt a józan ész, a 2019/2020-as bajnokságokat könnyen lehet, hogy elvitte a koronavírus…

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?