Drámai mérkőzést játszott a Kápolnásnyék és a Csór!

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Ősszel alaposan meglepte a Csór a KVSE együttesét, a nyékiek így kettőzött erővel készültek a visszavágásra. A hajrá izgalmakban és érzelmekben is bővelkedett.

Menus Tamás, a KVSE vezetőedzője így tudósított:
“Az Osz-Car csoport 27. fordulója a KVSE-Csór mérkőzéssel kezdődött. Az őszi fordulóban a Csór 11 zsinórban elveszített mérkőzés után meglepetésre 4-3-ra legyőzte hazai pályán a Kápolnásnyék együttesét, tehát volt miért visszavágni a hazaiaknak.

Ahogy az várható volt a hazaiak domináltak, a vendégek pedig betömörülve a kapu elé foggal-körömmel védekeztek. Az első félidőben nem is igazán forogtak a kapuk veszélyben, inkább a mezőnyben folyt a játék .A 42. percben viszont megtört a jég .Bánoczki lopakodott fel a jobb oldalon, majd középre ívelt labdáját Czottner Ádám – megelőzve a védőjét és a kapust is – a hálóba bólintott, 1-0.

A második félidőben a vendégek kicsit kimerészkedtek a kapujuk elől ezzel élvezhetőbbé téve a mérkőzést a nézők számára. Aztán a 74. percben jött a hidegzuhany! Salacz – aki éppen tavasszal igazolt Nyékről Csórra – adott Katonának egy mesteri labdát, aki köszönte szépen és Mészáros mellett a kapu jobb oldalába lőtt, 1-1. Ekkor még nagyobb fokozatra kapcsoltak a hazaiak és a 82. percben ismét a KVSE-nél volt az előny. Peng hatalmas hátrányból startolt rá egy labdára, megelőzte védőjét, aki csak szabálytalanul tudta szerelni, büntető! A tizenegyeshez Szilasi Milán állt oda és higgadtan lőtt a kapu jobb oldalába, 2-1. Majd jött egy vitatott eset, a hazai kapu előtt blokkolt egy védő, a vendég játékosok hevesen reklamáltak ,hogy kezezés történt, Kovács Róbert játékvezető viszont nem ítélt büntetőt. Ez a döntés viszont eléggé felbőszítette Kellner “Keke” Zsoltit, aki talán túl hevesen kérte számon a játékvezetőt az eset miatt. Nem is maradt el a jutalma, azonnali piros lappal mehetett az öltözőbe. A 88. percben végleg eldőlt a mérkőzés. Hazai kontra után Ribi Cs. centerezett középre, a felrobogó Peszeki L. pedig kicselezte a kapust, Jankovics viszont buktatta, újabb tizenegyes! Ezt is Szilasi Milán végezte el, és most sem hibázott, beállítva ezzel a 3-1-es végeredményt.

A KVSE csapata összességében többet tett a győzelemért és megérdemelten húzta be ezt mérkőzést is.”

Kápolnásnyék – Csór 3-1 (1-0)
Kápolnásnyék, vezette: Kovács Róbert.

Kápolnásnyék: Mészáros D. – Peng (Őri), Szilasi, Nagy Z., Ribi, Czottner (Serhók), Peszeki, Molnár G. (Gerhát), Bánoczki, Mészáros M., Silhány. Edző: Menus Tamás
Csór Truck-Trailer: Jankovics – Balázsik, Kocsis (Katona), Salacz, Néma (Szele), Vári, Nagy K., Szabó I., Kellner, Kovács Z., Nyakas. Edző: Tóth József.

Gól: Szilasi (82., 88., mindkettőt 11-esből), Czottner (42.) illetve: Katona (74.).
Kiállítva: Kellner (87., Csór).

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM