Drámai mérkőzést játszott a Dég és a Vajta a kupában! FOTÓK!

Fejér megye, Fejér Megye Magyar Kupa
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A Megye II-es újonc Vajta a Dég otthonában vendégeskedett a Fejér Megyei Kupa első fordulójában. Az ellentétes félidők találkozóján záporoztak a helyzetek és a gólok.

Mindkét együttes meglehetősen tartalékosan várta az összecsapást. Dégen már második napja tartott a falunap, a szombati kispályás torna után újabb lehetősége adódott rá a labdarúgást kedvelőknek, hogy kedvenc játékukat űzzék vagy nézzék.

Nem sokkal a kezdő sípszó után megszületett az első gól, amelyet a vendégek szereztek a hatodik percben: ifj. Kovács Nándor csípett el egy eladott labdát a Dég tizenhatosának előterében, a kapuig robogott vele, majd előbb a kapufára lőtte a labdát, a kipattanót viszont már bepofozta, 0-1. Pár perccel később az iménti gólszerző hozta kihagyhatatlan helyzetbe a remekül érkező Handát, 0-2. Bő félórányi játékot követően úgy tűnt, a Vajtának nincs ellenszere, miután három gólosra nőtt a különbség: Orsós viharzott el a jobb szélen, egy megkerülős csel után a középen érkező ifj. Kovács Nándor elé tálalt, aki nem hibázott, 0-3. A szünet előtti utolsó percben azonban feléledtek a hazaiak reményei, amikor egy rosszul sikerült felszabadítás után Porvázsnyik lövése talált a hosszú kapufa mellett utat a hálóba, 1-3.

A szünet után ott folytatta a Dég, ahol abbahagyta. Lelkes játékkal rukkoltak elő, melynek meg is lett az eredménye. A sérülés miatt átmenetileg 10 emberrel futballozó dégiek az 56. percben egy gólra zárkóztak Kiss Zsolt találatával, majd két perccel később egy furcsa tizenhatoson belüli jelenet után büntetőt ítélt a játékvezető, melyet Tóth Zoltán lőtt a bal alsóba. A hajrá kezdetén a vezetést is megszerezték a vendéglátók, Kovács Ádám fejese után már 4-3 volt az állás. Negyed órával a vége előtt egy jogos büntetőt ifj. Kovács Nándor váltott gólra, így egálról játszották le az együttesek az utolsó perceket. A végén adódott ugyan lehetőség a vajtaiak előtt arra, hogy belőjék a továbbjutást jelentő gólt, ám kimaradtak a lehetőségek.

A döntetlennel az alacsonyabb osztályú Dég jutott tovább, mely vasárnap a Nagykarácsonyt látja vendégül. A Vajta Pincehelyere utazik a hét utolsó napján felkészülési mérkőzés céljából.

Dég - Vajta

kép 1 / 13

Dég – Vajta 4-4 (1-3)
Dég, vezette: Almádi Sándor

Gól: Porvázsnyik (45.), Kiss Zs. (56.), Tóth Z. (58.), Kovács Á. (67., 11-esből) illetve: ifj. Kovács N. (6., 31., 74., a harmadikat 11-esből), Handa (10.)

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?