Dráma a 90. percben, így nyert a Főnix Mezőfalván

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Kétszer is vezetett a Mezőfalva, mégsem tudott otthon tartani egyetlen pontot sem a fehérváriak ellen.

A Mezőfalva tudósítója így fogalmazott:

“A Mezőfalva a 8. fordulóban a Főnix FC-t fogadta. Az első félidőben a hazaiak voltak veszélyesebbek, ezt jelezte a 35. percben eltalált kapufájuk is. A vendég alakulat inkább kontrákra építkezett, de lövéseik szinte mindig jóval a kapu mellett landoltak. 0-0 volt a szünetben a mérkőzés állása.

A második félidőben az 53. percben Ráthgéber kotorta be a mezőfalviak első gólját, 1-0 Nem sokkal később, a 61. percben egy vitatható büntetőt fújt be Pekker játékvezető, ezt Kovács váltotta gólra, 1-1. Négy perc múlva ismét gólt szerzett Ráthgéber, és ismét előnyben volt a Mezőfalva, 2-1. A 75. percben egy kapu előtti szerencsétlen mozdulat után Királyhoz került a labda, aki ismét egálra hozta az állást a Főnixnek. A 90. percben jött hidegzuhanyként a fehérvári Potornai gólja, ami 3 pontot ért a székesfehérváriaknak, 2-3.”

Mezőfalva – Főnix 2-3 (0-0)
Mezőfalva, vezette: Pekker Bálint

Mezőfalva: Tóth N. – Balázs, Szabó E., Ráthgéber (Bozoki M. 80.), Nagy M., Sági J., Márki, Sági R. (Németh L. 85.), Godslove, Bozoki D. (Ürmös 47.), Paget.
Főnix: Barsch – Ambrus, Kurucz, Totsche, Schäffer (Zs. Nagy), Király, Csiba (Kertész 80.), Kovács K., Dencinger (Knausz 80.), Willerding (Potronai 64.), Bognár.

Gól: Ráthgéber (53.) illetve: Kovács K. (61., 11-esből), Király (75.), Potronai (90.)

Forrás és fotó: Mezőfalvi Medosz SE Facebook

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?