Dinnyés-Zichyújfalu: Látványos megoldásokból és gólokból sem volt hiány!

Fejér megye, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A Dinnyés hazai pályán fogadta a szomszédos Zichyújfalu csapatát. A vendégek a dobogós helyezésük megtartása reményében nyílt sisakos támadójátékkal rukkoltak elő.

A Dinnyés ugyan nem kezdte jól a szezont, de a legutóbbi fordulóban győztesen hagyta el a pályát Sárszentágotán. A Zichyújfalu mindössze egyszer szenvedett vereséget a teljes szezon során, így mindkét csapat jó formában várta az összecsapást.

Az első percekben a Dinnyésnél volt valamivel többet a labda, mégis a Zichyújfalu szerzett vezetést. A hazaiak kapuja előtt pattogott a labda, a dinnyési védők több alkalommal is sikertelenül próbálkoztak a felszabadítással. Szabados volt a legszemfülesebb, és a hosszúba lőtt, az alkalmi kapusnak, Rácznak esélye sem volt. Bő negyed órával később a jobb szélen került a Zichyújfalu a Dinnyés védelme mögé, Berki pedig remekül használta ki a lehetőséget, és a hosszú alsóba lőtt.

Érdekes módon a hazaiak mintha megnyugodtak volna kétgólos hátrányban, és elkezdtek egyre veszélyesebben futballozni. Ezt jelezte Sturcz látványos ollózása egy szöglet után, ami ha bement volna, Puskás-díjat érdemelt volna! Ezt követően Rédl előtt adódott gólszerzési lehetőség szintén egy sarokrúgást követően, majd Pintér fejelhetett volna gólt, ám Tridinger a helyén volt. Végül mégis összejött a szépítés még a szünet előtt a hazaiaknak: Kovács T. játszott össze a bal szélen Motellel, a szélső védő betört a tizenhatoson belülre, majd a hosszún üresen érkező Sturcz elé tálalt, aki közelről nem hibázott. A csapatok 1-2-es állással vonulhattak pihenőre.

A folytatásban azonban ismét a vendégek szájíze szerint alakult a mérkőzés. Előbb egy gyors kontrát vezetett a Zichyújfalu, úgy rohantak át a Dinnyésen, mint kés a vajon, az akció végén Németh T. volt eredményes a tizenhatoson belülről. A teljesen megzavarodott dinnyési védelem egy öngólt is összehozott percekkel később. Dezső kanyarintotta középre a labdát, melyet Sági megpróbált mellel hazatenni, ám későn észlelte, hogy Rácz kimozdult kapujából, így a játékszer zavartalanul pattogott az üres kapuba.

Eldőlni látszott a mérkőzés, ám a 79. percben felcsillant a remény a hazaiak számára. A kaputól mintegy 25 méterre szabadrúgáshoz jutott a Dinnyés. A labda mögé Borbély és Tóth B. állt, némi meglepetésre ezúttal azonban nem a veterán kapitány, hanem Tóth B. küldte kapura a bőrt. Életerős lövése nyomán a labda először a keresztléc belső felén csattant, onnan egy pattanás után a gólvonal mögé jutott, 2-4-re módosult ezzel az eredmény. Néhány minutummal később Rédl került óriási ziccerbe, ám kihagyta a kihagyhatatlannak tűnőt. Továbbra is mindent egy lapra feltéve rohamozott a vendéglátó. Hajdú lépett be a játékba, egészen a kapu előteréig vezette a labdát, majd óriási labdát adott Borbélynak, aki azonban a kapufák találkozását trafálta telibe.

Meg volt tehát az esélye a Dinnyésnek, hogy reménytelennek tűnő helyzetből is pontot szerezzen, ám elkótyavetyélte a csapat a lehetőségeit. A helyzeteivel jobban sáfárkodó Zichyújfalu így mindhárom pontot megszerezve őrzi harmadik helyét a táblázaton.

Dinnyés – Zichyújfalu 2-4 (1-2)
Dinnyés, vezette: Szűcs László (Földesi László Zsolt, Koszorús István)

Dinnyés: Rácz – Hajdú, Rédl, Pomázy, Kovács T. – Motel, Borbély, Sági (Kincses), Sturcz (Csicsári) – Tóth B. – Pintér. Vezetőedző: Kovács András.
Zichyújfalu: Tridinger – Szegi, Winklár, Szaniszló, Németh T., Dezső, Berki, Szabados (Papp), Tömör, Németh Z., Újfalusi.

Gól: Sturcz (37′), Tóth B. (79′) illetve: Szabados (8′), Berki (26′), Németh T. (58′), Dezső (63′)
Sárga lap: 0-0

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM