Bajban az LMSK: Egy hét alatt két vereség

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Egyre inkább a kiesés szélére sodródik Lepsény labdarúgó csapata, és úgy tűnik, nagyon nehéz lesz kiharcolnia az együttesnek a bennmaradást a pályán.

Az LMSK tudósítója így fogalmazott:

“A már fél lábbal a megyei első osztályban lévő Kisláng csapatát láttuk vendégül vasárnap. Nagy elánnal estek a felek egymásnak, és nem nagyon látszott a tabellán elfoglalt helyek közti különbség a két gárda között. Amikor úgy tűnt hogy megismétlődhet a tavalyi bravúrgyőzelmünk, akkor büntetőhöz jutott a Kisláng, melyet gólra is váltott, 0-1. Történt mindez a 24. percben. Csapatunk nem esett össze inkább ez még jobban feltüzelte a pályán lévőket, de sajnos csak helyzetekig jutottunk.

A második játékrész nem jól indult számunkra, mivel az 50. percben egy kontratámadást góllal fejezett be a vendégcsapat, 0-2. A 61. minutumban ennek az akciógólnak mintha a visszajátszását néztük volna, így 0-3-ra alakította a mérkőzés állását a Kisláng. Mint később kiderült a végeredményt is beállította ez a találat.

Mondhatni papírforma eredmény, de a kilátogató nézők jól szórakozhattak fiatal csapatunk ezen a napon mutatott hozzáállása és küzdeniakarása miatt.”

LMSK – Kisláng 0–3 (0–1)
Lepsény, vezette: Almádi Sándor

LMSK: Kovács Z. – Horváth A., Szipőcs M. (Nasta), Nyikos (Doma), Balla (László), Lázár, Bagó (Szipőcs D.), Halász, Baráth (Csizmadia), Zsiga, Cziczinger. Edző: Nasta László
Kisláng: Ányos – Juhász M. (Horváth Z.), Gergely, Árki, Dudar K., Dudar E. (Molnár A.), Simon I., Juhász J., Komlós, Balogh Z. (Lévai), Kovács T. (Erdei).

Gól: Balogh Z. (24.) Juhász J. (50.), Juhász M. (61.)

Az LMSK április 12-én csütörtökön pótolta a Sárbogárd II. ellen elmaradt mérkőzést, az LMSK Facebook oldalán a következő írás jelent meg:

“Erről az utólag pótolt mérkőzésről nem szeretnék írni mást csak pár privát gondolatot.

A különleges időjárás miatt elmaradt meccseket szövetségi határozat értelmében hétköznap kellett minden csapatnak lejátszania. A tavaszi forduló után nem adtak erre lehetőséget, mivel azt a labdarúgó világbajnokság kezdetéig be kell fejezni. Gondolom a rengeteg megyei focista miatt, akik érdekeltek a tornán. Nekik sérülésmentes felkészülést, és sok sikert kívánok a vb-n. A szövetségnek pedig hálás köszönet azért amiért olyan kerettagokkal voltunk kénytelenek utazni aki éppen ráért. Hétköznap. Munkaidőben. Lehet, hogy meglepő valakinek,de a megyei fociban ritka a főállású játékos, aki a labdarúgásból él. De ezt valahol nem nagyon veszik figyelembe. Tehát üdvözlöm ezt a remek és átgondolt döntést, mely egyike azoknak amelyek a megyei focit majd soha nem látott magasságokba repítik.”

Sárbogárd II. – LMSK 4-1 (2-1)
Sárbogárd, vezette: Nagy II. László

Sárbogárd II.: Farkas – Vámosi, Fülöp (Sükösd), Juhász (Simon), Hegedűs, Szabó Z., Vámosi (Iványi), Krajcsovics (Palásti), Luczek, Bartók (Demeter), Lajtos. Vezetőedző: Pajor László
LMSK: Kovács Z. – Szipőcs D., Sütő, Horváth, Szipőcs M., Balla, Bagó, László (Kis-Orsolya), Halász, Csizmadia, Cziczinger. Edző: Nasta László

Gól: Krajcsovics (27., 73.), Szabó Z. (38.), Vámosi (68.) illetve: Bagó (10.)

Forrás: LMSK Facebook

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?