Bagó triplájával kiütötte a Lepsény a Vajtát!

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Lepsényben egy ideig kérdéses volt, megrendezik-e az LMSK-Vajta alsóházi rangadót, ám a zord időjárás ellenére elindult a labda útjára. Meglepő eredmény született.

A forduló előtt éppen bennmaradást érő helyen álló Vajta a 15., azaz kiesést érő helyen álló Lepsény otthonába utazott. Sokáig tűnt, akár el is maradhat a kiesési rangadó, hiszen rendkívül erős szél fújt egy órával a találkozó előtt, ráadásul az eső is meglehetősen hevesen hullott. Egy pálya menti fémépületet el is kezdett megbontani a szél, a hivatalos szervek ezúttal az indulatok megfékezése helyett a cement megkötését próbálták megakadályozni a zsákok védett helyre menekítésével. A játékvezető nem sokat mérlegelt, úgy döntött, a pálya játékra alkalmas, így mintegy negyed órás késéssel megkezdődhetett a várva várt ütközet.

Alaposan feforgatott csapattal lépett pályára a Vajta. Ezúttal Meister István és Csonka Csaba távollétében Winklár László irányította a vajtaiakat, aki a 3-4-1-2 formációban küldte hadba csapatát. A kapuba visszatért két meccs kihagyás után Joháczi, a meglepetést azonban nem ez, hanem a védelem összetétele szolgáltatta. Szalai – aki szombaton fontos láncszeme volt az idegenben pontot szerző Tác öregfiúk csapatának – és Polyák mellett a hátsó alakzat baloldalán ezúttal id. Kovács Nándor kapott szerepet. A középpályán is volt váratlan húzás, irányítóként ezúttal a bő kétévnyi kihagyás után visszatérő Csajági József szerepelt, míg Rupa, aki jellemzően balhátvédként játszik, ezúttal bal középpályás volt. A vajtai gólok egynegyedét szerző ifj. Kovács Nándor nem utazott el a csapattal Lepsénybe erre a sorsdöntő összecsapásra, míg a keretből hadra fogható játékosok közül a harmadik legeredményesebb labdarúgó, Tóth Balázs ezúttal csak a kispadon kapott helyet.

Az LMSK kezdő tizenegye főként fiatal labdarúgókból állt, a gárda átlagéletkora néhány rutinos játékossal kiegészülve még a 25 évet sem érte el. Elöl a két húszesztendős villámléptű támadó, Bagó és Horváth Albert rohamozott a várakozásoknak megfelelően.

Érdekesség, hogy a hazaiak kettő 20 éves támadóval, míg a vendégek kereken 40 esztendő átalg életkorú védelemmel álltak fel. Kuriózum az ekkora különbség.

A találkozót a vendégek kezdték jobban, eleinte mezőnyfölényben futballoztak a vajtaiak. Az első komolyabb lövést Kovács Dániel küldte kapura, bombáját azonban kiszedte Kovács Zoltán István. A 10. percben veszélyes kontrát indított az LMSK Csajági eladott labdája után, melynek végén egy jobboldali átadást megtolt a szél, Horváth Albert a hosszún érkezett, a labda pedig átszállt Joháczi fölött, majd Horváth fejéről a bal alsóba pattogott, 1-0! A hazaiak egyre több életveszélyes kontrát vezettek, míg a Vajta jobbára felívelt labdákkal operált az erős szélben, teljességgel eredménytelenül. Az LMSK ellentámadásait ha nem is a vendég védők, akkor a pálya talaja akadályozta, amikor pedig eljutottak ziccerig a hazaiak, rendre elpuskázták lehetőségeiket. A félidőben 1-0-ás állással fordultak a csapatok, mely a tiszta helyzetek számát tekintve meglehetősen hízelgő eredmény volt a vendégek számára.

A szünetben a Lepsény egyet változtatott, Nasta helyén Szántó folytatta. Nem sokkal később a Vajta is cserélt, kettőt is: előbb a felnőtt csapatban másodszor pályára lépő Both József jutott szóhoz a betegeskedő Sinka helyén, majd kényszerű okokból, sérülés miatt Csajágit is le kellett cserélni, Tóth Balázs mehetett be helyette.

Az 58. percig kellett várni az első említésre méltó akcióra a második játékrészben, mely rögtön gólt eredményezett. A hazaiak gólfelelőse, Bagó a tizenhatos bal sarkától középre cselezte magát, némi szerencsével visszapattant hozzá a játékszer, melyet nem túl nagy erővel, de pontosan helyezett a bal alsóba, 2-0! Ha egy üzlet beindul… gondolhatta Bagó, és a 71., valamint a 74. percben két remekbe szabott kontra végén újabb két gólt szerzett, klasszikus mesterhármast érve el. Amikor már minden eldőlt, Nyikos egy szépségdíjas találattal tette fel az i-re azt a bizonyos pontot, jó tizenhatról küldte a bal alsóba akrobatikus mozdulattal a bőrt, 5-0!

Mostoha időjárási körülmények között játszották az LMSK - Vajta mérkőzést - fotó: focidrukker.com
Mostoha időjárási körülmények között játszották az LMSK – Vajta mérkőzést – fotó: focidrukker.com

Az első félidőben a lehetőségeivel meglehetősen gyatrán sáfárkodó lepsényiek ilyen arányban is megérdemelten nyertek a rendkívül rossz napot kifogó vajtaiak ellen, akik fáradt, fásult csapat benyomását keltették e délutánon. A Lepsény elmozdult a kieső zónából, és megelőzve a Vajtát feljött a 14. helyre, míg a vajtaiak a sorsolásra pillantva alighanem kénytelenek lesznek a 15. helyen telelni.

LMSK – Vajta 5-0 (1-0)
Lepsény, vezette: Szabó László

LMSK: Kovács Z. – Kovács I., Szipőcs M., Sütő (Kis-Orsolya),  Nyikos, Szente, Halász (Bocskai), Cziczinger, Nasta (Szántó) – Horváth A. (Blaski), Bagó.
Vajta: Joháczi – Szalai, Polyák, id. Kovács N. – Tóth Bence, Orsós, Tángli G., Rupa – Csajági (Tóth Balázs) – Sinka (Both), Kovács D. Edző: Winklár László

Gól: Bagó (58., 71., 74.), Horváth A. (10.), Nyikos (76.)

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?