Az LMSK nyerte a Velence elleni rangadót!

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A hatpontos derbi nem kifejezés arra a mérkőzésre, melyen Lepsény csapata fogadta a Velencét. Mindkét gárdának élet-halál fontosságú volt a találkozó. Az LMSK a végén 10 emberre fogyatkozva harcolt.

Az LMSK tudósítója így fogalmazott:

“Az őszi szezon utolsó hazai mérkőzésén szerettünk volna győzelemmel búcsúzni szurkolóinktól. Tisztában voltunk vele, hogy ellenfelünknek is égető szüksége van a pontokra csakúgy mint nekünk, így nem számíthattunk könnyű meccsre.

A kezdősípszót követően egymásnak is esett a két csapat, de vagy mi voltunk pontatlanok a velencei kapu előtt, vagy részünkről Kovács mutatott be remek védéseseket. A 23. percben aztán Bagó törte meg a gólcsendet, egy nagyon jól eltalált lövése után rezgett a vendégcsapat hálója, 1-0. A 25. percben egy kontratámadásunk után Horváth elé került a labda, aki a kapust kicselezve nem hibázott, 2-0. A 35. minutumban egy balszerencsés góllal szépített a Velence, 2-1.

A szünet után is izgalmasan folytatódott a mérkőzés, sokszor forogtak veszélyben a kapuk. A 62. percben megfogyatkoztunk, mivel Cziczinger begyűjtötte második sárgáját, így mehetett zuhanyozni. A mérkőzés végéig több gól már nem esett, de nem unatkoztak a csapatok a pályán, illetve a kilátogató nézők sem. Egy nehéz meccsen vagyunk túl és talán nem túlzás azt állítani hogy megérdemelt győzelmet arattunk vasárnap.”

LMSK

LMSK – Velence 2-1 (2-1)
Lepsény, vezette: Almádi Sándor

LMSK: Kovács Z. – Kovács I., Bocskai, Sütő, Horváth A., Szipőcs M., Nasta, Bagó, Nyikos, Halász (Csizmadia), Cziczinger.
Velence: Hajdú – Silhány F., Trautmann (Németh E.), Kovács M., Hajós, Szilukács, Tóth Sz., Németh Zs., Szigeti (Pál I.), Melczer (Baranyai), Bakonyi (Urschler). Vezetőedző: Menus Tamás

Gól: Bagó (23.), Horváth A. (25.) illetve: Szigeti (35.)
Kiállítva: Cziczinger (62., LMSK)

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?