Alba Liga II/B: Csontzene után élen a Junior!

Fejér megye, Kispályás bajnokság
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A harmadik fordulóban az élre került a Fehérvár Junior, mely továbbra is százszázalékos. A csoport másik hibátlan csapata a B-Team, mely a korábbi éllovas ellen diadalmaskodott.

A Fehérvár Junior és a Ság Építő is százszálékos mérleggel várta a harmadik fordulót. A két dobogós csapat rivalizálása komoly múlttal bír, afféle örökrangadó volt ez a mérkőzés. Jellemzően a Junior a lendületre, míg a Ság Építő bár némileg megfiatalított kerettel, de alapvetően a rutinra alapoz.

Az első helyzet a Junior előtt adódott, amikor Szabó hosszú bedobása után Tóth fejelt kapufát. A vezetést mégis a Ság Építő szerezte meg, amikor egy jobboldali beadásnál az üresen érkező Kulcsár lőtt a rövid alsóba. Nem sokkal később azonban egyenlő lett az állás. Gimes verte meg védőjét a bal szélen egy gyönyörű csellel, szorongatott helyzetből középre adott, a hosszún érkező Krár pedig az üres kapuba pofozta a játékszert.

A második játékrészben a Fehérvár Junior ragadta magához a vezetést, amikor Tresó kötényezte be védőjét, majd okosan a kapuba pöckölte a labdát. Már-már eldőlni látszott a mérkőzés, amikor Gimes köszönt be, így már 3-1 volt a Junior javára. Hét perccel a vége előtt azonban egy gólra zárkózott a Ság Építő. A Junior védekezése elcsúszott a bal szélen, így ziccerből lőhetett újabb gólt Kulcsár, a menteni igyekvő Hajdú Balázs csak beljebb tudta segíteni a labdát. Négy perccel a vége előtt azonban ismét a Fehérvár Junior szerzett gólt, Pintér érkezett egy kipattanóra, és távolról, elemi erővel lőtt jobbal, a gyengébbik lábával a bal alsóba – nagy gól volt!

A hátra levő percek már nem a futballról szóltak, a Ság Építő néhány játékosa rendkívül nehezen viselte a vereséget. Kulcsár rendkívül durván lépett oda Pintérnek, amikor már a közelben sem volt a labda, ám Vitányi László ki tudja mi okból inkább szemet hunyt e fölött és néhány hasonló eset fölött. A Fehérvár Junior tehát egyedüli kilencpontos csapatként, makulátlan mérleggel vezeti csoportját, ám az üldözőboly rendkívül szoros, hiszen öt hatpontos csapat áll mögöttük. Fehérvár Junior – Ság Építő 4-2

A forduló rangadóján a korábbi listavezető, a Kutyaütők vereséget szenvedett a B-Team együttesétől, mely csupán két mérkőzést játszott eddig, mindkét esetben győzött. B-Team – Kutyaütők 3-2

A Respect FC megszerezte első pontjait, a csoport egyik legszerényebb játékerejét képviselő Textrade ellen játszottak a játékezetők gólzáporos mérkőzést. Respect FC – Textrade 7-4

Az Alba-Csavar a Kontrák ellen játszott szoros mérkőzést. Mindkét gárda jelentősen megerősödött az átigazolási szezonban. Bár Kontrák így továbbra is sereghajtó pont nélkül, aligha fejezik be majd a bajnokságot ebben a pozícióban. Alba-Csavar – Kontrák 4-2

A forduló legnagyobb arányú győzelmét az Expanzió-Blackhill könyvelhette el. A látványos cselekkel tarkított mérkőzésen verték a feketehegyiek a Városgondnokság SE csapatát, mely az utolsó előtti helyre csúszott vissza. Expanzió-Blackhill – Városgondnokság SE 10-2

Alba Liga II/B, 3. forduló:
B-Team – Kutyaütők 3-2
Respect FC – Textrade 7-4
Fehérvár Junior – Ság Építő 4-2
Alba-Csavar – Kontrák 4-2
Expanzió-Blackhill – Városgondnokság SE 10-2

fdalbaiib161020

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM