A Mór nyerte a hatpontos derbit Bicskén!

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A Bicske fásultan, a Mór ellenben alaposan feltüzelve játszott a derbin, amely után lényegében csak a Mórnak maradt esélye az aranyéremre a két gárda közül.

“Újabb pályaavatón vehetett részt csapatunk, mi tagadás gyönyörű létesítményt húztak fel Bicskén, élmény volt pályára lépni játékosainknak.

A nagy meleg, vagy a tét hatására elég óvatosan indult a mérkőzés, egyik csapat sem vállalt felesleges kockázatot, aztán szép lassan átvettük a mérkőzés irányítását. Ennek első jele Meggyes helyzete volt, aki közvetlen közelről estében, éppen hogy mellé lőtt. Mentünk tovább előre Véninger ígéretes helyzetben lövés helyzet inkább passzolni próbált, ám a hazaiak mentettek. Ezután Kaszás éles beadásra Klémán érkezett, akinek lövését nagy bravúrral hárította Milinte. A félidő végén Szabó ment el a szélen, centerezésére most Osgyán érkezett, aki centikkel lőtt mellé.

Félidőben cseréltünk, Véninger helyett Kállai érkezett, aki agilisan szállt be sok-sok problémát okozva a hazai védelemnek. Fél óra volt vissza, amikor megszereztük a vezetést. Mayer a támadó térfélen cselezgetett, két ember is szabálytalankodott ellene, ő azonban ment tovább és Szabót indította, aki tökéletesen tálalt Osgyán elé, ő pedig közvetlen közelről nem hibázott, 0-1! A gól feldobta csapatunkat, egymást biztatva mentünk minden egyes labdáért, és szerencsére most érkezett a második találatunk is, ami végképp eldöntötte a rangadót. Klémán rázott le magáról egy-két hazai bekket, majd lövésre szánta el magát, kapufán csattant a labda, de szerencsénkre éppen Kállai elé került, aki magabiztosan helyezett a hálóba, 0-2!

Mór-Bicske
Móri Tamás nem tudta győzelemre vezetni a Bicskét a Mór ellen, csak a piros-feketéknek maradt reális esélye a bajnoki címre

A maradék 20 percben taktikusan játszva, biztosan őriztük előnyünket, és nem elfogultságból nem írtunk hazai helyzetekről, mert azokat még időben megfékeztük, így nem alakult ki komolyabb veszély Kiss kapuja előtt.

A csapat abszolút 10-esre játszott, megérdemelten vittük el a három pontot, amit a hazai szurkolók is megerősítettek. Megyünk tovább, a héten az Enying csapata látogat hozzánk!”

Bicske – Mór 0-2 (0-0)
Bicske, vezette: Závotka Csongor

Bicske: Milinte – Solt, Máj, Sötét, Németh E. (Dombai 46.), Molnár, Facskó (Köntös 60.), Burucz, Móri (Harangozó 60.), Godslove (Peinlich 70.), Katona (Tornyai 46.). Vezetőedző: Móri Tamás
Mór: Kiss M. – Handl (Kállai 46.), Végvári, Kaszás, Véninger (Kőbányai 51.), Klémán, Meggyes, Tar, Mayer (Szekeres 88.), Osgyán (Joó 83.), Szabó B. (Cseh 90.). Vezetőedző: Németh Bálint

Gól: Osgyán (58.), Kállai (68.)

Forrás: Móri SE Facebook
Fotó: Zelovits Gábor

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?