Ercsi: Egy hét alatt 4 pont!

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Szerdán pótolta elmaradt mérkőzését az Ercsi a Sárbogárd ellen, hétvégén pedig a sereghajtó otthonába látogatott Gróf András csapata.

Az Ercsi tudósítója így számolt be a szerdai, Sárbogárd elleni talákozóról:

“Az első félidőben rengeteg helyzetet dolgozott ki az Ercsi, de az összes ki is maradt. A második játékrész harmadik percében megszerezte az a vezetést a zöld-fehér gárda, miután Bognár Bence kapott labdát a bal oldalon és egy védő kíséretében a bal alsó sarokba lőtte az Ercsi vezető gólját. Ezután mindkét csapat próbálkozott gólszerzéssel majd a 81. percben Jerzsabek talált be, 2-0-ra alakítva az állást.

A végén a sok kihagyot helyzet megboszulta magát: a Sárbogárd a 86. és 89. percben szerzett gólokkal kiegyenlített. Az igen feszült hangulatú mérkőzésen a sok helyzetet elpuskázó Ercsinek meg kellett elégednie a döntetlennel.”

Ercsi – Sárbogárd 2-2 (0-0)
Ercsi, vezette: Závotka Csongor

Ercsi: Schön – Bognár, Jerzsabek, Mónus, Gróf A. (Rebők), Pintér, Rapai, Kovács P., Juhász, Szalánczi, Kővári (Ivacs). Vezeőedző: Gróf András
Sárbogárd: Nyári – Kakas, Hegedűs (Németh K.), Gráczer (Sükösd), Bánfalvi (Simon), Tóth Zs., Gál, Gráczer G., Laták, Márki (Luczek), Kindl. Vezetőedző: Viktor Ferenc
Sárbogárd:

Gól: Bognár (49.), Jerzsabek (81.) illetve: Luczek (86.), Kakas (89.)

A vasárnapi Enying-Ercsi találkozóról a következő tudósítást kaptuk:

“Már az első percekben a mezőnyfőlényben játszott az Ercsi, és 10. percben Bognár paszát Jerzsabek a kapuba lőtte, 1-0 az Ercsinek. A 12. percben óriási meglepetésre egyenlített az Enying, miután Harangozó lőtt kapura kb. 20 méterről, a labda Schön előtt felpattant, ezzel becsapva az Ercsi kapusát, 1-1. Ezután próbálta az újból megszerezni a vezetést, de minden kimaradt, míg nem a 42. percben az Enying egyik védője tisztázni akart Szalánczi elől, de szerencsétlenségére rárúgta Szalánczi lábára a bőrt, mely onnan a kapuba gurult, 2-1 az Ercsinek.

A második félidőben is az Ercsi akarata érvényesült, és az ezúttal is csereként beszálló Ivacs kétszer is beköszönt, előbb az 56., majd a 69. percben. Ha nem is játszott jól a csapat de megérdemelt győzelmet aratott idegenben, és a többi mérkőzésen alakult kedvező eredmények miatt 4 pontra megközelítette a Gróf-csapat a dobogót.”

Enying – Ercsi 1-4 (1-2)
Enying, vezette: Jónás Péter

Enying: Molnár – Kovács L., Kalló, Gál (Gergics), Szili, Gergye, Lángos (Varga Á.), Szőke (Papp G.), Harangozó, Bogár, Báles.
Ercsi: Schön – Bognár B., Jerzsabek, Mónus, Gróf A. (Ivacs), Pintér, Rapai, Kovács P. (Rebők), Juhász, Szalánczi, Kővári (Zsigmond). Vezetőedző: Gróf András

Gól: Harangozó (12.) illetve: Jerzsabek (10.), Szalánczi (42.), Ivacs (56., 69.)

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?