A Bakonycsernye egyre közelebb az élmezőnyhöz!

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Lőtávolban a dobogó.

Az erősen tartalékos Szár csere nélkül, éppen 11 fővel utazott el Bakonycsernyére, így nem sokat kellett gondolkoznia a kezdőcsapat összeállításán a száriak trénerének, Lacza Albertnek. Ennek ellenére mégis a Szár számított a találkozó esélyesének a tabellán elfoglalt helyezések alapján.

A mérkőzés elején azonban rácáfolt az esélyekre a Bakonycsernye, s Vachtler révén már a 10. percben megszerezte a vezetést. Ezen kívül újabb gól nem született az első félidőben.

A szünet után azonnal egyenlített Tóth B. révén a Szár, ám tíz perc múlva ismét a hazaiaknál volt az előny, Ódor köszönt be. A végén még Strommer is feliratkozott a gólszerzők listájára, így alakult ki a 3-1-es végeredmény.

Posted by Turi Balázs Bakonycsernye Polgármestere on Saturday, 27 October 2018

A Szár így lecsúszott a dobogóról, s a 4. helyről várja a folytatást. A Bakonycsernye ugyan csak a nyolcadik, ám mindössze négy egység választja el a pillanatnyilag bronzérmes Vál együttesétől.

Bakonycsernye – Szár 3-1 (1-0)
Bakonycsernye, vezette: Szabó László

Bakonycsernye: Benis – Schneider, Zách, Boros, Vachtler, Vaskó (Strommer 67.), Ódor, Kalányos (Spandler 90.), Mészáros, Hancsák, Fodor.
Szár: Szabó D. – Juhász A., Hoszpodár, Szabó Sz., Tóth B., Haász, Orbán Dominik, Orbán Dániel, Horváth B., Nyári, Iváncsik.

Gól: Vachtler (10.), Ódor (58.), Strommer (87.) illetve: Tóth B. (47.)

Fotó és videó: Turi Balázs Bakonycsernye Polgármestere Facebook

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?