Veretlenül esett ki a Fejér Vármegyei Igazgatóság futballcsapata Keszthelyen

Egyéb, Fejér megye, Kispályás bajnokság
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Idén is megrendezték a nagy hagyományokkal rendelkező tornát.

Az MLSZ vármegyei igazgatóságainak kispályás kupáját minden évben január utolsó hétvégéjén rendezik. Így történt ez idén is.

Fejér vármegye együttese remekül helytállt, ám nem tudott továbbjutni. Egy győzelmet és két döntetlent követően búcsúzott az együttes a Csik Ferenc Emléktornáról.

Az első mérkőzésen Csongrád-Csanád ellen gól nélküli döntetlent ért el Fejér vármegye csapata. Ezt követően hátrányból fordított az együttes Szabolcs-Szatmár-Bereg ellen: Petrás Gábor és Takács Attila volt eredményes.

A Jász-Nagykun-Szolnok elleni mérkőzés előtt még volt tehát esély Fejér továbbjutására. A jászi csapatnak elég volt a döntetlen is két győzelmet követően, ennek megfelelően védekezésre is rendezkedett be.

Fejér vármegye csapata folyamatosan támadt, négyszer a kapufát is eltalálta. Végül a talákozó gól nélküli döntetlennel zárult.

Schneider Béla csapatvezető, az FVLSZ igazgatója azt mondta a feol.hu számára, hogy Fejér vármegye csapata komoly játékerőt képviselt, az ellenfelek pedig beálltak ellenük védekezeni. Elmondása szerint csapata mindhárom mérkőzésen dominált.

Bencsik István is nyilatkozott a lapnak. Ő kiemelte, hogy a helyzeteket be is kell rúgni, nem elég kidolgozni azokat. Hozzátette, hogy bár idén is lehettek volna dobogósak, ami most nem jött össze, azt megpróbálják jövőre elérni.

Végül Nógrád csapata bizonyult a legjobbnak a tornán, amely büntetőkkel győzött Veszprém együttese ellen. A következő hasonló kupára 2025 januárjában, Bács-Kiskun vármegyében kerül sor.

Nyitókép: Pixabay

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?