A hétvégén már vármegyei bajnokik lesznek: mutatjuk a programot!

Fejér megye, Fejér Megye I, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A nyitóforduló programjában több változás is történt.

Vármegyei I. osztály Felnőtt 16. forduló

Az eredetileg vasárnapra kiírt Ercsi-Enying mérkőzést szombaton fogják megrendezni. A többi vármegye egyes találkozó kezdési időpontja viszont nem változott.

Szombaton annak a Tordasnak az otthonába látogat a Mezőfalva, amely szeptember óta sem otthon, sem idegenben nem kapott ki. A találkozó esélyesei a tordasiak.

A Mány-Bicske II. hazai pályán fogadja a Bodajk együttesét, feltéve, ha a bodajkiaknak nem lesznek létszámproblémáik. Mint ismert, a Bodajk együttese a Téli Műfüves Bajnokságra benevezett, ám egyetlen mérkőzésre sem állt ki.

A forduló rangadóját szombaton rendezik Kápolnásnyéken. A harmadik helyezett nyékiek ősszel csúnyán kikaptak a bogárdiaktól, akik most sztárcsatárral erősödtek. Ezek alapján a bogárdaik tűnnek a favoritnak, de érdemes észben tartani, hogy a KVSE korábban az éllovas MÁV Előre FC Főnix ellen is tudott pontot szerezni hazai pályán, így a meccs koránt sem lefutott.

Vasárnap Martonvásárra látogat a Mór. Bár a piros-feketéknek idegenben nem úgy ment a pontvadászat, ahogyan azt tervezték, az alsóházi együttes ellen nem okozhat nehézséget a móriaknak a három pont begyűjtése.

Az éllovas MÁV Előre FC Főnix a Csórral fog meccselni a nyitófordulóban. A két csapat közti pont és tudáskülönbség nagy arányú fehérvári sikert sejtet.

A Lajoskomárom és a Maroshegy csörtéje hatpontos rangadónak számít. Jelenleg a maroshegyiek állnak jobban, ősszel azonban csak egy huszáros hajrának köszönhetően tudtak nyerni, most is kiélezett mérkőzésre lehet számítani.

2024. február 24. 14:00
Tordas – Mezőfalva
Ercsi – Enying
Mány-Bicske II. – Bodajk
Kápolnásnyék – Sárbogárd

2024. február 25. 14:00
Martonvásár – Mór
MÁV Előre FC Főnix – Csór
Lajoskomárom – Maroshegy

A tabella állása:
1. MÁV Előre FC Főnix 38p
2. Sárbogárd 29p
3. Kápolnásnyék 29p
4. Tordas 27p
5. Mór 24p
6. Sárosd 23p
7. Maroshegy 22p
8. Ercsi Kinizsi 21p
9. Lajoskomárom 18p
10. Mezőfalva 16p
11. Martonvásár 12p
12. Mány-Bicske II. 12p
13. Csór 11p
14. Enying 8p
15. Bodajk 5p

Vármegyei III. osztály Észak Felnőtt 16. forduló

A vármegye kettes csapatok pihennek még, csakúgy, mint a vármegye hármas dél csoport együttesei. A vármegye hármas északi csoportban viszont már pattogni fog a labda a hétvégén.

Szombaton egyetlen mérkőzés sem lesz e csoportban. Vasárnap négy találkozóra kerül sor.

Az Újbarok számára a tisztes helytállás lehet a cél az élmezőnyhöz tartozó Baracska ellen. A Ráckeresztúr és a Csókakő meccsén a hazaiak a toronymagas favoritok.

Fontos mérkőzés vár az Iszkaszentgyörgyre, amely esélyesként várja a Pázmánd elleni mérkőzést. Az iszkaiaknak nyerni kell, ha meg akarják őrizni pillanatnyi második helyüket.

Az edzőváltáson átesett dinnyésiek a Kajászó együttesét fogadják. A Dinnyés kimondott célja a dobogó, ehhez azonban nem lesz elég egy döntetlen, mint ősszel.

A Söréd és a Pusztavám meccsét elhalasztották. A találkozót március végén fogják lebonyolítani.

2023. február 25. 14:00
Újbarok – Baracska
Ráckeresztúr – Csókakő
Iszkaszentgyörgy – Pázmánd
Dinnyés – Kajászó

2024. március 29. 10:00
Söréd – Pusztavám

A tabella állása:
1. Velence TSE 34p
2. Iszkaszentgyörgy 24p
3. Baracska 23p
4. Kápolnásnyék II. 21p
5. Tordas-Gyúró Egyetértés 21p
6. Dinnyés 19p
7. MPF-Ráckeresztúr 18p
8. Pusztavám 17p
9. Pázmánd 16p
10. Kajászó 9p
11. Újbarok 7p
12. Söréd 5p
13. Csókakő 4p

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?