Vajta: A felnőtt meglepő vereséget szenvedett, az U16 brillírozott

Egyéb, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Zsinórban öt győztes mérkőzés után rangadóra készült a Vajta felnőtt csapata, ám a második helyen álló gárdát meglepte az Alap. A vajtai utánpótlás csapat viszont győzni tudott.

Csonka Csaba, a Vajta vezetőedzője így értékelt:
“Nehéz, higgyék el nekem nagyon nehéz erről a mérkőzésről írni. Tudtuk hogy el fog jönni ez a nap amikor véget ér a győzelmi szériánk. De nem ennek a napnak, nem ennek a mérkőzésnek és (minden tiszteletem az alapi csapaté de) nem ennek az ellenfélnek kellett volna lenni.

Meg voltak a helyzetek de vagy az utolsó csel vagy az utolsó passz nem sikerült. Ha esetleg ez összejött akkor a labda megpattant egy fű csomón és máris oda a lehetőség. Az ember bosszankodik. Bosszankodik a balszerencsére. Bosszankodik azon hogy az ellenfél játékosai a második félidőben minden esetben mikor játékba kellett hozni a labdát meg kellett kötni a cipőt, meg kellett igazítani a sípcsont védőt  Ha mi rúgtunk szabadot minden esetben oda álltak a labda elé.

Bosszankodik azon hogy mindezt a játékvezető hagyta.

Bosszankodik azon hogy az ellenfél a mérkőzés folyamán háromszor, mondom háromszor ment el a kapunkig . Ebből volt egy helyzet és egy gól.

Azt mondják, ami nem öl meg az megerősít. Remélem, tanulunk a hibákból és megerősödünk. Valamint még azt is remélem hogy csak a mérkőzést és nem a hitünket veszítettük el.”

Vajta – Alap 0-1 (0-0)
Vajta, vezette: Lak Balázs

Vajta: Joháczi – Polyák, Szalai R., Király, Rupa – Tángli, Csányi, Barsi, Kovács II Nándor – Kovács I Nándor (Kovács M.), Kovács D.
Alap: Szalai A. – Kacz, Kristóf, Fenekes, Kaszás M. – Bauer B. (Lakatos), Molnár T., Kisari (Morvai), Bölcskei (Bauer Á.) – Takács L., Kaszás P.

Gól: Kristóf (75′)
Kiállítva: Kovács M. (92′), illetve: Kaszás (94′)

Vajta U16-os csapata viszont nyerni tudott, erről a következőképp számolt be a Vajta tudósítója:
“Ideális időben több, mint 60 néző előtt kezdődött a mérkőzés, ahol számunkra csak a győzelem volt elfogadható az élmezőnyben való maradás érdekében. Játékosaink ennek megfelelően kezdték a meccset, számos akciót vezettek. Ennek eredményeképpen Szeidenléder a 19. majd a 22. percben ismételten növelte góljai számát. A félidő további részében is mi irányítottuk a játékot.

A 2. félidőt a vezetés tudatában kissé könnyelműen kezdtük. A 60. percben tizenegyesből gólt kaptunk, ami felhozta a vendégeket. Sőt a 63. percben egyenlítettek is. Ennek ellenére nem éreztük, hogy elveszíthetjük ezt a meccset. Eggyel nagyobb sebességfokozatba kapcsoltunk, a labdák menetrendszerűen érkeztek a lajoskomáromi kapu elé. A 70. percben a közönség kedvenc Kovács „Pipa” Zoltán szokásához híven ismét letette névjegyét. A „STADION” felrobbant, mindenki egy emberként örült. A vendégeket megzavarta a bekapott gól a lelkesedésük alábbhagyott. A 84. percben a mérkőzés legjobbja Csorján Adrián jobbról varázsolta Szeidenléder fejére a labdát, aki ezzel a fejessel szezonbeli 2. mesterhármasát érte el. A 89. percben Bagi szabadrúgásból elért gólja beállította a végeredményt.

Sportszerű mérkőzésen megérdemelten tartottuk itthon a 3 pontot. A gyerekek elmondása alapján nagyszerű érzés volt ilyen nagy számú nézőközönség előtt játszani.”

Vajta U16 – Lajoskomárom U16 5-2 (2-0)

KLazer Balázs, a Vajta vezetőedzője:
– A lelkes hazai szurkolókat kiszolgálva megérdemelten győztünk, a gyerekek a mérkőzés előtt megbeszélt utasításokat betartották, a sportszerű ellenféllel szemben.

Joháczi Gábor technikai vezető Vajta:
– Lélektani győzelem volt ez, a múlt heti botlásunkat ezzel feledtettük, és tartjuk a lépést az élmezőnnyel.

Szulimán Norbert, a Lajoskomárom vezetőedzője:
– Csapatom jól látszott, látszik az edzésmunka, de sajnos csatársorunknak még fejlődni kell.

Vajta U16 - Lajoskomárom U16

kép 1 / 4

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM