Megyei meccsajánló: A Megye I-ben Móron, a Megye II-ben Bodajkon és Perkátán játszanak rangadót

Egyéb
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Szombaton három Megye I-es és két Megye II-es rangadóval kezdődik a 8. forduló, de jut érdekes meccsekből vasárnapra is.

Fejér Megye I. Felnőtt, 8. forduló

Ezúttal teljes fordulót rendeznek a Megye I-ben, s már a szombati játéknap is tartogat érdekességeket. A bajnokaspiráns Mór azt a Tordast fogadja, mely meglepetést okozott a legutóbbi játéknapon. Az Ercsi számára aligha okozhat problémát a kiesés elől menekülő Kisláng legyőzése, míg a Sárbogárd-Bicske rangadón Vukmiérknak kötelező begyűjtenie a három pontot.

Vasárnap a Mezőfalva az immáron dobogós Főnixet látja vendégül, izgalmas összecsapásnak ígérkezik. Az alsóházi rangadón, a Martonvásár-Baracs meccsen mindkét csapat a győzelemre hajt, mellyel komolyat léphet előre a tabellán a középmezőny irányába. A Lajoskomárom az Enying elleni győzelemmel legalább egy helyet mindenképpen javíthat a tabellán. A Gárdony pontszámban beérheti a Sárosdot, ha legyőzi, s megkezdheti az élmezőny üldözőbe vételét.

2018. október 6. szombat 15:00
Mór – Tordas
Ercsi – Kisláng
Sárbogárd – Bicske

2018. október 7. vasárnap 15:00
Mezőfalva – Főnix
Martonvásár – Baracs
Lajoskomárom – Enying
Gárdony – Sárosd

Fejér Megye II. Észak Felnőtt, 8. forduló

Szombaton a Bodajk és a Bakonycsernye számára is élet-halál kérdés a győzelem az egymás elleni rangadón, már ha szeretnék tartani a lépést a Velencével, mely a Pátka ellen rendezhet gólfesztivált.

Vasárnap a dobogós Vál Pázmándra látogat, ahol – már amennyiben kiállnak a hazaiak – javíthatja a gólarányát. A Szár Csórra vizitál, s alighanem be is gyűjti a három pontot.

2018. október 6. szombat 15:00
Bodajk – Bakonycsernye
Velence – Pátka

2018. október 7. vasárnap 15:00
Pusztavám – Fehérvárcsurgó
Csór – Szár
Pázmánd – Vál
Pákozd – Puskás Akadémia FC III.
Kápolnásnyék – Mány
Mór II. – Herceghalom

Fejér Megye II. Dél Felnőtt, 8. forduló

Délen minden meccset azonos időpontban, vasárnap 15:00-kor kezdenek. Az éllovas Vajta a Besnyő-Iváncsa II. otthonában törleszthet a múlt szezonbeli sérelmekért, míg a két üldöző, a Perkáta és a Szabadegyháza hatalmas rangadót játszik egymással. A múlt fordulóban nagy pofont elszenvedő Seregélyes ismét feljöhet a dobogóra, ehhez viszont mindenképpen le kellene győznie a kétarcú Ráckeresztúrt hazai pályán.

2018. október 7. vasárnap 15:00

Pusztaszabolcs – Aba Sárbíz
Nagykarácsony – Szabadbattyán
Perkáta – Szabadegyháza
Előszállás – Adony
Sárszentágota – Sárbogárd II.
LMSK – Káloz
Besnyő-Iváncsa II. – Vajta
Seregélyes – Ráckeresztúr

Fejér Megye III. Észak Felnőtt, 8. forduló

A tordasiak már szombaton begyűjthetik a pontokat a Gyúró ellen. Vasárnap a listavezető Bicske II. a Kajászót lecléztetheti meg, a Dinnyés pedig feledtetheti legutóbbi fiaskóját Lovasberényben. A Velence II. csapatára vár a top4-ből a legkomolyabb erőpróba, hiszen az Alcsútdoboz jó formát mutat az utóbbi időben.

2018. október 6. szombat 15:00
Tordas II. – Gyúró

2018. október 7. vasárnap 15:00
Etyek – Csabdi
Alcsútdoboz – Velence II.
Lovasberény – Dinnyés
Bicske II. – Kajászó
Vértesacsa – Újbarok

Fejér Megye III. Közép Felnőtt, 8. forduló

Az éllovas, eddig 100%-os Söréd az utóbbi öt mérkőzésén veretlen Sárkeresztest fogadja, valamelyik nagy sorozat tehát biztosan megszakad. Az üldöző hármas tagjai közül a hét közben írásbeli megrovásban részesülő Videoton Baráti Körre vár a legnehezebb feladat, a fehérváriaknak Kőszárhegyen kell várhatóan a múltkorinál kevesebb szurkoló előtt megizzadnia a pontokért.

2018. október 7. vasárnap 15:00
Magyaralmás – Nádasdladány
Söréd – Sárkeresztes
Jenő – Sárszentmihály
Csókakő – Iszkaszentgyörgy
Kőszárhegy – Videoton Baráti Kör
Tác-Csősz – Csákberény

Fejér Megye III. Dél Felnőtt, 8. forduló

A friss éllovas, a DUFK ismét rangadót játszik, ezúttal a harmadik helyezett Nagyvenyim látogat Újvárosba. Helycserés támadás is történhet akár, abszolút háromesélyes a rangadó. A múlt héten botló Zichyújfalura ezúttal sem vár könnyű feladat, hiszen a legutóbbi három meccsét zsinórban megnyerő Rácalmás otthonából aligha lesz könnyű győztesen távozni.

2018. október 6. szombat 15:00
DUFK – Nagyvenyim
Kisapostag – Cece

2018. október 7. vasárnap 15:00
Mezőszilas – Kulcs
Dég – Lajoskomárom II.
Nagylók – Alap
Rácalmás – Zichyújfalu

Címlapfotó: Zelovits Gábor

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?