Pontszerzéssel kezdett az NB III-ban a Bicske!

NB III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vukmir legénysége megyei rangadóval kezdett a Felcsút ellen.

A Bicske tudósítója így írt:

“Eljött a nagy pillanat Bicskén vasárnap késő délután, hiszen a bajnoki cím és a feljutás után újoncként, de jelentősen megerősödve várta Vukmir Dragan csapata az elmúlt idényben bronzérmes szomszédvár Puskás Akadémia FC II csapatát. Szélesi Zoltán vezető edző remek fizikumú fiataljai mellé csatlakozott néhány NB I-es kerettag felcsúti labdarúgó is, így a táblás ház (kb. 500 néző) küzdelmes ütközet elé nézett Leél-Őssy Ádám játékvezető sípszavára, akinek partjelzői Hofbauer Roland és Varga Gábor voltak. A kezdő sípszó előtt az nb3foci.hu internetes oldal nevében Szécsi József valamint a díjakat felajánló Bicskei TC nevében Nagy Attila vezérszurkoló adta át az “NB III Szépe” szépségverseny bicskei díjazottjainak az okleveleket és az ilyenkor szokásos vállszalagokat. Bódog Flóra a III. helyen végzett, Ulrich Boglárka pedig szépségkirálynő lett az olvasók online szavazatai alapján. A második helyen végző Privigyei Andrea (ESMTK-szurkoló) sajnos nem tudott itt lenni, így később kapja meg díját.

A BTC nélkülözni kényszerült a még az elmúlt bajnokságból kétmeccses eltiltást magával hozó Erdős Gábort, illetve a PAFC külön kérésére az onnan nemrég átigazolt Radó Dánielt, így a Zelizi 6 – Adorján 6, Sötét 7, Nagy 7, Madarász 6 – Molnár 7, Dencinger 6 – Tornyai 7, Varga 7, Peinlich 6 – Rigó 5 összetételben kezdett. Csereként Farkas 0 (66.p. Tornyai helyett), Móri 0 (73.p. Peinlich helyett) és Lak 0 (78.p. Dencinger helyett) kapott lehetőséget a vadonatúj, kék-sárga keresztcsíkos 2Rule mezben. A nagy meleg miatti óvatos, tapogatózó kezdés kb 10 percig tartott, ekkor Kiszely lőtt, Zelizi kapus gond nélkül védett, majd Ominger lövése szállt mellé.

A 15. percben Varga 19 méterről tesztelte a vendégkapust. Egy perccel később Peinlich kényszerítőzött Madarásszal, akinek beadását Varga egy igazítás után 12 méterről a hosszú sarokba lőtte (1-0). Két perc elteltével ismét a nagy kedvvel játszó Varga próbálkozott lövéssel, de 15-ről centikkel a bal kapufa mellé trafált.

A 32. percben Magyar végzett el szabadrúgást, átívelését Papp M. az ötös sarkától visszafejelte, az egyedül hagyott Komáromi pedig 12 méterről a bal alsó sarokba lőtt (1-1).

Egy perc múlva újabb szabadrúgást követően Kiszely a felső lécet találta telibe. A 45. percben Skribek forgolódott a 16-os előtt, majd váratlanul nagy lövést eresztett meg a kapu bal oldalába, Zelizi tehetetlen volt (1-2). A II. félidő első jelentősebb megmozdulása Dencinger kapáslövése, ami csúnyán fölé szállt. Az 58. percben Varga futott el a bal oldalon, pontos beadását a berobbanó Tornyai mesteri mozdulattal, 6 méterről fejelte a kapuba (2-2).

A 72. percben Komáromi a 16-os oldalvonalától szabadrúgást végzett el, labdája a keresztlécről pattant a mezőnybe. A 77. percben Varga remek indításával Móri lépett ki nagy helyzetben, de a kifutó Laky nagyot mentett.

A lefújásig már nem változott az eredmény, annak ellenére, hogy a hazai B-közép (Bicske Tigers) az utolsó pillanatokig lelkesen buzdította kedvenceit, majd a lefújás után közösen ünnepelték a megszerzett értékes pontot.

A hosszú idő utáni első harmadosztályú meccsét kissé megilletődötten kezdte a hazai csapat, ettől függetlenül szép támadást követően a vezetést is megszerezte. A fiatal tehetségekből álló vendégek erősítettek és átvették a vezetést. A II. félidőben sikerült az egyenlítés, majd itt is, ott is voltak lehetőségek, de gól már nem született az igazságosnak mondható döntetlennel záruló idénynyitón. Folytatás jövő vasárnap, augusztus 11-én 17.00 órakor Hévízen, ahová szurkolói buszt is indít a BTC, jelentkezni a Bicskei Tigers szurkolói csoportban lehet.”

Bicskei TC – Puskás Akadémia FC II. 2-2 (1-2)
Bicske, vezette: Leél-Őssy Ádám

Bicske: Zelizi – Adorján, Nagy T., Molnár V., Dencinger (Lak 77.), Varga Z., Sötét, Madarász, Peinlich (Móri 72.), Rigó, Tornyai (Farkas M. 64.)
Puskás Akadémia FC II.: Laky – Koch, Papp, Komáromi, Magyar, Kiszely (Ganbold 60.), Papp (Körmendi 60.), Ominger, Tamás, Posztobányi (Papp 46.), Skribanek. Vezetőedző: Szélesi Zoltán

Forrás: 2060.blog.hu
Tudósított: Venczel József
Fotók: Komjáthy Bence

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?