A Facebookon toboroz játékosokat egy kifejezetten jónak számító NB III-as csapat

NB III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Meglepő dolgot tettek közzé a közösségi oldalukon.

Az FC Dunaföldvár csapata remekül szerepelt a nemrég lezárult idényben. A 2023/2024-es kiírás során az NB III Dél-Nyugati csoportjában az ötödik helyen végzett.

Tolna vármegyei felnőtt csapat a harmadosztályban az elmúlt tíz évben nem ért el ennél jobb eredményt, írta meg a Sportal.hu internetes portál. Ha úgy vesszük, a maga nemében tehát a dunaföldváriak eredménye történelmi sikernek számít.

A dunaföldvári csapat huszonöt évig volt tagja a Tolna vármegyei első osztálynak. Ezt követően jutottak fel az NB III-ba, ahol a legutóbbi idényben a Magyar Kupában is eljutottak a legjobb 32 közé. Ott nagy küzdelemben maradtak alul a Nyíregyháza Spartacus FC-vel szemben, a találkozón mindössze egyetlen gól született.

Az FC Dunaföldvár jövője azonban kérdéses. A csapat úgy fest, nem szeretne arra a sorsra jutni azonban, mint a néhány nappal ezelőtt megszűnt NB III-as gárda.

Bár a csapat az idény végén anyagi gondokkal küzdött, és a keret minden játékosát elengedte, mégis küzdenek a fennmaradásért. Lesnyik Gábor klubigazgató azt mondta, hogy hiába várták, nem álltak nagyobb szponzorok a csapat mögé. A lap úgy tudja, a játékosoknak két havi bérrel tartoznak.

Az a döntés született, hogy új alapokra helyezik a dunaföldvári focit. Éppen ezért közzétettek egy posztot a Facebookon, amely szerint labdarúgók jelentkezését várják.

A jelentkezőktől bemutatkozó levelet várnak. Hogy ezt hova kell küldeni, arról ide kattintva lehet tájékozódni.

Főként olyan fiatalok jelentkezésére számítanak, akik NB III-as rutint akarnak szerezni, és akár ugródeszkának használnák a klubot. A Dunaföldvár az edzőjét, Varga Balázst is elengedte, így trénert is keresnek.

Nyitókép: Unsplash

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?